„Fair play? És ezt éppen te mondod? Ne röhögtess már!” – vágta a szemébe a nő olyan kihívó megvetéssel a hangjában és a tekintetében, hogy attól meg tudott volna őrülni. És tudta, hogy ő is tudja… hogy látja rajta… meg érzi is, hogy milyen hatással van rá… Szexuálisan is! Igen, a férfi pontosan tudta, hogy a nő is tudja… hiszen abszolút profi… tökéletesen uralja magát… és ezáltal másokat is. Őt is! Őrjítő, igen, őrjítő!

Azt csinál a testével, amit akar… Ahogy felült az íróasztal szélére, ahogy keresztbe rakta a lábát… mint egy lassított felvétel, hogy még izgatóbb legyen! Abszolút gátlástalan! És közben nyilván őt figyelte, bár a tekintetét persze nem láthatta, hiszen képtelen volt levenni a szemét a „lassított felvételről”. Aztán amikor a szemébe nézett, hogy… de az az arc, azok a szemek… közben a megvetően gúnyos mosoly a szája szegletében… „Nincs esélyed ellenem!” – üzente neki.

Azért csak megpróbálta: „Mindenki tudja… látja, hogy… szóval, hogy visszaélsz a testi…”

„Ugyan már! Élek, nem visszaélek! … Prédikálj csak, ha mindenáron ki akarod nevettetni magad! Erkölcs! Ó, hogy…! Ha neked csinálnám, az rendben lenne, de hogy a főnöknek… Persze akkor is rendben lenne, ha te lennél a főnök… – nevetett a képébe a nő. – Igen, akkor igen… ha te lennél… Csakhogy nem te leszel a főnök!”

Ez mellbe vágta a férfit. „Szóval már eldőlt!” – hasított belé a felismerés, hát ezért a még nagyobb magabiztosság, a még megvetőbb gúny. „Szóval ő már tudja!” – hasított belé az újabb felismerés. „Lehet, hogy ő is alám tett a nagyfőnöknél! Naná, amennyire utál… és persze nyilván mindent bevetett!” A nőre nézett, és azonnal megértette, hogy minden gondolatát… „Mi ez, hát már telepatikusan is…?!” – villant be neki a kérdés.

„Összetörtél, drágaságom? – kérdezte mosolyogva a nő. – Komolyan azt hitted, hogy van esélyed?”

„Ó nem, dehogy… hogyan is! – váltott gúnyosra most a férfi. – Ebben a világban…”

„»Ebben a világban…?« Még te…?” – kérdezte a nő szikrázó szemekkel… de szimplán szikrázó szemekkel… minden szexuális csáberő nélkül.

„Mi az, hogy még én?” – kérdezett vissza keménykedve a férfi.

„Hiszen mindenki tudja… te, szerencsétlen »fair play prédikátor«… hát olyan nyilvánvaló, amilyen gyomorforgató… – vetette oda a nő gúnyosan. – Nekem jössz, hogy…?! Igen, céltudatos vagyok! Bizony, kapaszkodj meg, a testemmel is! Fáj mi, hogy azzal nem versenyezhetsz?! És nem érdekel a fair play! Jól hallod! Bizony, nem! A világ nem arról szól!”

„Neked…”

„Így van! Meg neked se! Én orálisan is, ha kell… amit te csak verbálisan… eddig, merthogy férfi volt a főnök, aki nem igényelte tőled, hogy… De talán az új főnök…nő…”

„Miii, hogy nő…?” – kérdezte döbbenten a férfi. Most is a nő gúnyos mosolyát nézte… aztán magától jött a szájára a fájdalmas kérdés: „Te?”

A nőnek pedig már válaszolnia sem kellett…