Kiegészítő kérdés: az anyag szelleme vagy a szellem anyaga-e a meghatározó? Előbbieket továbbgondolva, kérdés, hogy: anyagunk szelleme vagy szellemünk anyaga van-e, fordul-e ellenünk? Merthogy az anyag az, amely teljes spektrumú, vezérlő Én-programjainkat, köztük érzelmi alapú emlékeinket őrzi! Érzelmeink pedig motiválnak is, egyebek mellett arra is, hogy szeressük magunkat, és sajnos néha arra is, hogy önmagunk ellen forduljunk.

Döbbenetes – egyben olykor tragikus is –, hogy sokszor éppen önmagunkat szeretve(!) fordulunk önmagunk ellen. Döbbenetes ugyan, de – sajnos – korántsem ritka, sorolni tudnánk a példákat. Nem a nevek érdekesek, hogy kik… hanem a példák, a rossz példák, hogy ne kövessük el azokat a hibákat, amelyek rossz példává tették őket. Elkövetőiket pedig – először – ÉN-gyilkosokká.

Míg az öngyilkosságokra felkapjuk a fejünket, az ÉN-gyilkosságokat észre sem vesszük, csak akkor, amikor már öngyilkosságba vagy egyéb tragédiába torkollanak. A lehető legnagyobb hiba, hogy saját ÉN-gyilkosságainkat sem vesszük észre! Még járunk, mosolygunk, szeretünk… de már nem mi vagyunk, csak az anyagunk zombijai. 

Híres emberek szomorú esetei adták e sorok apropóját, gondolkodtattak el arról, hogy miért fordultak maguk ellen. Miért váltak ÉN-gyilkossá… ami egyikük esetében öngyilkossághoz vezetett, a másik híresség viszont vétlen emberek életét veszélyeztette, súlyos sérülést is okozva. Mindenféle üres moralizálás és a felmentés szándéka nélkül is megfogalmazhatjuk, a tettesek is áldozatok, ÉN-gyilkos gondolkodásuk áldozatai.  

Kivel nem fordult még elő, hogy idővel (ami éppúgy lehet egy másodperc, mint egy óra vagy még több) maga csodálkozott legjobban egy-egy mondatán, cselekedetén?

Igen, mert nem értjük, hogyan mondhattuk, tehettük azt, amit!

Utólag és „józan ésszel” persze mást mondanánk és tennénk, de akkor akár helyrehozhatatlan hibát követtünk el.

Mi!

Még akkor is mi, ha úgy érezzük, nem mi voltunk, hiszen mi nem mondanánk/tennénk olyat, miközben kimondtuk/megtettük.

De ki, ha nem mi?

Ki beszélt belőlünk, ki cselekedett a „bőrünkbe bújva”?

Ki az, aki elköveti hibáinkat/bűneinket, amelyeket mi is megvetünk? (Ha nem vetjük meg, akkor még jogosabb a kérdés, mert még súlyosabb a baj!)

Vallom: a boldogság nagyban gondolkodásmód kérdése – gondolatainkat pedig (az anyag szabta határokon belül) szabadon választhatjuk. Igen, az anyag szabta határokon belül, mert elég egy apró „anyaghiba” az agyban, és lehet, hogy megszűnünk érző-gondolkodó lények lenni. (Ha addig azok voltunk egyáltalán!)

Jelenlegi ismereteink szerint agy-anyagunkba kódolt programok által vezérelve élünk – transzcendenciánk is az anyag transzcendenciája. Genetikusan kódolt és szerzett programok által vezérelve élünk. (Lásd: Vedd kézbe az agyad!) A közelmúltban olvastam, hogy sikerült megtalálni a pszichopátia anyagi okát az agyban. „Gondolatainkat szabadon választhatjuk az anyag szabta határokon belül.” Akkor a pszichopata mindig pszichopata marad – nem tud nem „pszichopatául gondolkodni”? Élete végéig hibás anyaga börtönében él?

Mi van az anyagunkba kódolva?

Az alkoholista anya alkoholista gyermeket szül majd? A kérdés természetesen arra vonatkozik, hogy a gyermeke menthetetlenül alkoholistává lesz-e felnőtt korára. Közben persze tudjuk, hogy nem minden alkoholista anya született alkoholista, pontosabban nem lehet, ha a felmenői között bizonyíthatóan egy sem volt. Vagyis bizonyíthatóan vannak, akik maguk írták anyagukba alkoholista-programjukat. Az anyag pedig átvette a hatalmat szabad akaratuk fölött, így nem tudnak nemet mondani az alkoholra.

Az egyik vegyület kiköveteli a másikat: az agyi az üvegben lévőt.

Ismeretségi körömbe tartozott egy nagyon tehetséges művész, aki azzal a váddal került bíróság elé, hogy vétkes apja halálában… egy üveg pián vesztek össze. Csak az alkoholt akarta – magyarázta évekkel később, amikor kiszabadult a börtönből –, de az apja halálát nem! De ott és akkor az anyagba programozott alkoholvágy teljesen átvette a hatalmat fölötte, nem tudta, hogy mit cselekszik… Egyébként csak a börtönből szabadult, az alkohol rabságából nem! Már nem él. Fiatalon halt meg, de még fiatalabban lett ÉN-gyilkos!

Hagyjuk az alkoholt – még példaként is! Helyesebben tekintsük általános képletnek, amelybe tetszőlegesen behelyettesíthető bármelyik függőség: a szextől a játékig. A függők józan pillanataikban szabadulnának rabságuktól – ez is az anyagba írt program, ez is egy „vegyület”. Azután egy másik felülírja, és az ember annak a programnak/vegyületnek a rabjaként, önakarat-zombiként végrehajtja annak a másiknak a parancsát. Ölni fog vagy erőszakolni… másokat, magát…

Egy vegyület az agyban, amely egy másik vegyületre „vágyik”. Jellemzően arra a vegyületre, amelyik létrehozta az agyban, hogy majd vágyjon rá. Egyre többször és akár bármilyen áron. A legsúlyosabbak a különféle narkotikumok, amelyeket annak ellenére is sokan kipróbálnak, hogy ismerik a veszélyeiket.

Mert mindent ki kell próbálni! – hallottam többektől is. Olyat is hallottam, amikor az értelmiségi(!) apa azt nyilatkozta, hogy majd a fiával együtt… és utána megbeszélik. Persze csak a legenyhébbet! De miért kellene kockáztatni? A legnevesebb magyar agykutatók egyike szerint a legenyhébb kábítószer is függőséghez vezet! Biztosan így van, hiszen vannak csokifüggők is. (Pedig a csoki nem kábítószer!)

Az anyag pedig szereti és megjutalmazza magát – csokival, alkohollal, szexszel…

Az anyag szereti magát és szeretetfüggő, hiszen vágyik az örömre, a vegyület a vegyületre!

Az anyag szeretve öli magát: az egyik sejtje örül annak, amibe a másik belepusztul!

De az anyag azt is mondhatja, hogy ne hallgass az anyagra – mármint a rossz anyag rossz parancsaira! Előzd meg a rossz vegyületek kialakulását! Általánosan fogalmazva: ha valaki nem bír ellenállni a második pohárnak, akkor egyetlen lehetősége az, hogy ellenáll az elsőnek!

Gondolkodásunk az egyetlen lehetőségünk – akkor, amikor még tudunk gondolkodni!

Amikor még gondolkodik az anyag, és nem ész nélkül cselekszik!

Higgyünk a csodákban, de éljünk úgy, hogy ne kelljen azokra várnunk!

Higgyünk a csodákban, mert vannak! (Nem okkult–transzcendens–ezo-izé értelemben!)

Vannak, akik egyik pillanatról a másikra lemondanak az alkoholról, a kábítószerről… általában megtérnek, hívők lesznek. Én találkoztam ilyen esetekkel, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek „materialista megtérések” is.  

Észhez térések.

Szerintem a hit is gondolkodás, hiszen a hívő azt gondolja, hogy „gondolkodás nélkül” hiszi amit/akit hisz. Miközben Isten(e) is a gondolataiban jelenik meg! Ha úgy tetszik, az anyag ÉN-mentő transzcendenciájaként. 

Megismétlem: gondolkodásunk az egyetlen lehetőségünk.

A gondolkodás először az önvizsgálatot jelenti: először azon kell elgondolkodnunk, hogy szabadok vagyunk-e, vagy már valamilyen függőség rabjai.