Már meg sem lepődöm, amikor újabb és újabb internetfóbiás váteszek állnak elő armageddon-víziójukkal a civilizációnkat fenyegető globális katasztrófáról. A veszély súlyosságára mi sem jellemzőbb szerintük, mint hogy több milliárd, digitális vírustól fertőzött szerencsétlen világszerte szinte eufórikus hangulatban rohan önnön vesztébe. Az „agysejtfaló” eszköz pedig ott lapul a zsebükben vagy a táskájukban, esetleg az asztalukon virít. Mindegy, hogy okosnak „becézett” telefon, tabletnek keresztelt táblagép, laptop vagy PC. Az a közös bennük, hogy „az emberiség önpusztításának függőséget okozó eszközei”. Mármint az internetfóbiás váteszek szerint.

Az internetfóbiások – ahogy az első mondatban utaltam rájuk –, olyan emberek, akikben intenzív, irracionális és túlzó félelem bujkál a számítógépes világhálótól. Az igazi fóbia az, amikor olyasmitől retteg valaki, amit nem ismer – vagy egyáltalán nem, vagy csupán felületes hiedelmei vannak félelme tárgyáról. Sokszor ők a legváteszebb váteszek a Dunning–Kruger-hatás aktuális igazolásra: minél kevesebbet tudnak, annál magabiztosabbak a megkérdőjelezhetetlen „tudásukban”. Ehhez jöhet még egyfajta „arisztokratizmus”, miszerint ők nem alacsonyodnak le a többmilliárdnyi ostoba tömegember szintjére. Az „arisztokratizmus” önmagában is megjelenhet: „Mit nekem a prosztó gugli, amikor az Országos Széchényi Könyvtárba is bármikor elszaladhatok (»bármikor«, amikor nyitva van – teszem hozzá én), ha valami csoda folytán nem találnám meg a nagypapitól örökölt Révai-ban.” (Révai nagy lexikona – már ha megvan a családi könyvtárban – teszem hozzá megint csak én.)

Különösen érdekes, amikor – és most is ilyen esetek jelentik e pár sor apropóját –, amikor komoly teljesítményt felmutató emberekből bújik elő, mintegy arisztokratikus melldöngetéssel az internetfóbiás vátesz. Egyikük hazai, másikuk Oscar-díjas művész. (Utóbbi sem az internetfóbiás vátesz színészi megformálásáért kapta a sokak által vágyott elismerést.) Én meg nem értem őket. Nyilván én is egy vagyok a több milliárd, digitális vírustól fertőzött szerencsétlen közül, de most ettől függetlenül, és egy másik aspektusát nézve a váteszkedésnek. Felmerül bennem – szerintem egyenesen adja magát – a kérdés, hogy miért nem bíznak a saját intelligenciájukban? Abban, hogy képesek lennének az internetet ésszel használni, ugyanis nem kötelező agyavesztett zombiként elmerülni az internet kétségtelenül létező posványában. Ilyen alapon a kést sem lenne szabad használniuk, mert „Megvághatja vele a kezét az ember!”, és, ami még súlyosabb érv lehetne ellene, hogy: „Gyilkos eszköz, embervér tapad hozzá!” De: ahogy a kés sem ölt még embert (csak ember embert vele), úgy az internet sem hibás azért, ha valaki nem tudja kellő intelligenciával használni. (Utóbbi az úgynevezett tartalomgyártókra is igaz.) Megismétlem a kérdést: Miért nem bíznak a saját intelligenciájukban, abban, hogy képesek lennének az internetet ésszel használni?

Visszatérve a címre: bár minden fóbiát ilyen egyszerűen lehetne kezelni!

Ui.: Oké, én is tudom, nincs gyógyulás a beteg együttműködése nélkül.