Úgy gondolom, inkább csak lehetne, mármint hogy mindenből lehetne tanulni. A kiigazításomból egyértelműen kiolvasható a szomorú realitás, hogy sokan nem élnek a „Mindenből lehet tanulni” lehetőséggel. Annyira nem, hogy vannak, akik még a saját kárukon sem tanulnak – hiába a másik bölcsesség, hogy az okos más kárán tanul… De vissza a címbeli tételmondathoz, hogy „Mindenből lehet tanulni”! Nyilván jót akarnak ezzel a biztatással (ugyebár annak is felfogható). A „mindenből” azt jelenti (alig bújtatott hangsúlyozással), hogy még a rosszból is lehet hasznosat (azaz valami jót) tanulni. Mert hiszen: miért biztatnának bárkit is a rossz tanulására?

Miközben vannak, akik a rosszból a rosszat tanulják meg – sőt, még ha furcsán is hangzik, olykor akár a jóból is. Szemben a bölcselet vélhető eredeti céljával, hogy a rosszból is a jóhoz (például a rombolóból az építőhöz) vezető utat találják meg. Egyáltalán, hogy (legalább) keressék, mert lennie kell, hiszen erről szól az implicit(?) biztatás.

„Mindenből lehet tanulni” – van, amit kötelező (lenne) megtanulni, és van, amit tilos (lenne) megtanulni. Ezzel kapcsolatos sajnálatos tény, hogy sokszor a tilos a vonzóbb (mert például élvezetet ígér), a kötelező pedig macerásabb (mert mondjuk komoly önismereti és vagy egyéb munkával, akár fájdalommal is „fenyegethet”). De hát, mint mindenből, ebből is lehet tanulni. Ahogy abból is, hogy ki miből mit tanul meg, vagy mit nem tanul meg.

A legkézenfekvőbb, hogy magunkkal kezdjük ezt a vizsgálódást. Olyan bölcselet is van, amely szerint „A jó pap holtig tanul”. Ennek jegyében ne csak elkezdjük az önvizsgálódást, hanem folytassuk is, akár napi rutin szintjén is! Hátha a mi jó példánkból is tanulnak mások. Ámen! – mondhatja rá a holtig tanuló jó pap is, meg akár a megrögzött ateista is.