„Csalódást okoztál nekem!” – mondják gyakran… és talán meg is vannak sértődve: „Hogy jössz te ahhoz, hogy csalódást okozz nekem?!” Aztán az is lehet, hogy legyintenek, lemondanak rólad, leírnak: „Nulla vagy!” Vagy „csak”, hogy: „Nem is szeretsz!” Persze az is előfordulhat, hogy „csak” a szokásos érzelmi zsarolás… talán az utolsó, és ultimátum is egyben.

Közben jól tudod, hogy nem okoztál semmit, „csupán” éled az életed… „csak” az vagy, aki vagy. Ők okozták maguknak a csalódást, azzal kezdve, hogy ezt vagy azt hittek rólad és/vagy éreztek beléd. Mert félreéreztek (sic!), félreismertek, félremagyaráztak…

Talán „csak” nem figyeltek rád eléggé…

Persze érdekük is fűződhetett hozzá, hogy „félreismerjenek”! Igen, talán manipulálni akartak vele!

Te mondhatnád csak igazán és joggal, egyiknek is, másiknak is: „Csalódást okoztál nekem! Mert nem akartál megismerni… nem figyeltél rám… akkor sem, amikor tiltakoztam, hogy tévedsz, nem az vagyok, akinek hiszel, akinek látni szeretnél, akivé változtatni szeretnél…!”

Te mondhatnád csak igazán, hogy: „Csalódást okoztál nekem! Csak arra kellettem volna neked, hogy…!”

Te mondhatnád csak igazán… akkor is, ha nem is okoztak csalódást, mert láttad, érezted, tudtad, hogy ez lesz!