Minden szava ellen tiltakozott. Akkor is, amikor azt mondta: „Nem is téged szeretnek, hanem saját magukat!” Akkor is, amikor az ellenvetésére azt válaszolta: „Ez önámítás, becsapod magad, csak azért hiszed, mert te valóban szereted őket!” Akkor is, amikor a válaszára azt felelte, hogy: „Akkor nem engednék, hogy még most is mindenről lemondj miattuk!”

Akkor is, amikor azzal jött, hogy: „Ismerlek gyerekkorod óta! Tudom, mi akartál lenni, miért tanultál éjjel-nappal, végeztél kitüntetéssel az egyetemen… És mi lett belőled? Bizony, az összes álmodat feladtad!”

Akkor is, amikor szomorúan, de megmosolyogta a magyarázkodását: „Ezt magad sem hiszed, te is jól tudod, hogy ez üres magyarázkodás. Szeretnéd, hogy igaz legyen, de látom a szemedben, tisztában vagy vele, hogy nem az.”

Akkor is, amikor ezt mondta végül: „És azt is látom a szemedben, hogy… de nem, ezt nem mondom ki!”

Ez ellen is tiltakozott, mert pontosan tudta, mit nem mondott ki.

Minden szava ellen tiltakozott, mert tudta, hogy minden szava igaz. És nem tőle tudta meg, tudja már régóta… és tiltakozik… csak hogy szeretni tudja őket.

Különben minden hiábavaló volt, és abba belehalna.