Akinek volt már példaképe, az jól tudja, hogy mekkora erőt ad(hat). Aki veszített már el példaképet, az jól tudja, hogy mekkora erőt vesz el… erőt és energiát, amit a csalódás feldolgozására kell fordítani, ha kiderül, hogy hamis kép alapján választottuk. … A példaképpel automatikusan azonosulunk, mert csak így működik az erő-infúzió. Ezért aztán önmagunkkal is szembekerülünk, amikor a bukott példaképpel konfrontálódunk.
De vajon megéri-e bárki is, hogy önmagunkkal is szembekerüljünk miatta? Márpedig a konfrontáció szinte biztosan elkerülhetetlen.
Nagyon úgy néz ki, hogy a példaképek kora lejárt. Legalábbis a hús-vér példaképeké… különösen a még élőké.
Akinek volt már példaképe, az jól tudja, hogy mekkora erőt ad(hat)… Miért kellene lemondanunk erről az erősen ajánlott motiváció- és hit-doppingról?
Nem kell!
Vannak olyan példaképek, akik biztosan kiállják az idő próbáját, akikről nem derülhet ki semmi, ami utólag csalódást okozhatna, mert mindent tudsz róluk, semmit nem tudnak/tudtak eltitkolni.
Igen, az irodalmi hősökre gondolok!
Egy regényalak élete nyitott könyv… nem lehetnek elhazudott bűnei, amelyekkel téged is besározhatna…
Maximum önmagadban csalódhatsz később… hogy rosszul olvastad a nyitott könyvet, hogy beleolvastál (beleéreztél) olyasmiket is, amik benned voltak, a vágyaidban… nem pedig az érzelmeid által akaratlanul meghamisított regényalakban.
