Nem az a legnagyobb hiba, ha hazudsz magadnak, hanem az, ha elhiszed azt a hazugságot – bár a hiba helyett bűnt is mondhatnék. Más irányból közelítve lehetne akár hozsannázni is, hogy lám, milyen nagyszerű az emberi elme, hogy védi a „gazdit” a valóságtól… attól, ami a komfortérzetét fenyegeti!
Miközben persze egyszerű trükkről van szó: a tudatalatti önvédelmi mechanizmusa automatikusan kikapcsol, negligál, átfogalmaz… minden én- és komfortérzet-veszélyes információt, impulzust…
Olyanná igyekszik hazudni a világot, amely nem sérti az én komfortérzetét. Sőt pozitívan hat rá… mi több, boldogítja! Olykor a legképtelenebb hazugságokkal!
De csak egy pontig!
De miért kellene megvárni, hogy a valóság betörje az ember fejét? Mert nincs olyan hazugság-bukósisak, amelyik mindent kibír!
Persze az igazságot is nehéz kibírni, a valóság pedig olykor elviselhetetlen, de akkor sincs más út…
Hazudhatod ugyan az aknamezőt virágos rétnek…
És ha…?
Hogy: „Na, bumm, és akkor mi van?”
Hát ez az, hogy a BUMMM! után már semmi!
Ezt kellene elkerülni.
