Közhely, hogy ez is hiánycikk – magyarul és párkapcsolatokra fókuszálva: sokaknak „nem jut(ott) társ”. (Itt és most nem foglalkozunk álkapcsolatokkal: kamu házas-/élettársakkal, pszeudo szeretőkkel stb.) Tehát hiánycikk! A hiánycikket pedig pótolni kell – az ipar (a technikával, technológiával… karöltve, és önzetlen profitéhségétől is vezérelve) többféle társat is kínál. Például ilyet – ez (Ő!) a kedvencem.

Nyilván nem ilyesmire számítottál – de nem baj. Pár szóval összefoglalom, hogy nekem miért ez a kis hologram anime-tündér a kedvencem.

Az első és legfontosabb, hogy önazonos(!), nem akar többnek látszani-mutatkozni, mint ami. Nem egy embernagyságú démon-android (csábító külalakkal, de még enyhén akadozó beszéddel, mimikával, gesztikulációval, mozdulatokkal). Szóval ez a kis hologram anime-tündér önazonosan az, ami. Ma már nyilván még többet tud, még többre „megtanították” a technikusok és a programozók, mint amit ezen a hét évvel ezelőtti videón látunk. És napról napra többet fog tudni majd… a gazdájáról is – hála a mesterséges intelligenciának (mélytanulás stb.). Nem boldogítalak hosszas fejtegetésekkel (rád bízom) – ez a kis anime-tündér igazi lelki társad lehet.

Az ipar (a technikával, technológiával… karöltve, és önzetlen profitéhségétől is vezérelve) természetesen azoknak is igyekszik a kedvében járni, akik embernagyságú démon-androidra vágynak. Változatlanul a párkapcsolatokra – mi több, az intimszférára, szexualitásra – fókuszálva: széles a választéka az egyre többet tudó (de azért még „fogyatékos”, lásd fent!) szexrobotoknak (beszélő, társalgó, mozgó „gumi”-lányoknak és -fiúknak). Ezen a vonalon a vágyott csúcsteljesítmény (úgy is mint utópia) Ava (és társnői) az Ex machina című filmben. Tökéletes test, tökéletes agy – utóbbi aztán disztópiává változtatta az utópiát.

Most térjünk el kicsit a párkapcsolati társhiánycikkek vonaltól egy egészen speciális társigény felé. A gyermekekre gondolok, hiszen sokaknak ők is társhiánycikkek, mert nem adatik meg nekik. Persze olyanok is vannak, akik tudatosan nem vállalnak gyereket, mert macerás, gond van vele, megnehezíti az önmegvalósítást, a karriert, a szinglik egyedül nem merik „bevállalni” stb. – de azért néha ők is „babáznának” egy órácskát.  Köszönet az ipar, technika, technológia önzetlen profitéhségének: itt vannak a reborn babyk – olyan élethűek, hogy szinte megszólalnak. Utóbbit persze nem várhatjuk el egy csecsemőtől (bármennyire is a szupertechnika a szülőanyja), de azért talán mégiscsak kellene, hogy némi életjelt adjon. Nyöszörögjön, gögicséljen, sírjon, izegjen-mozogjon… bár talán már ilyenek is vannak, ha mégsem, akkor majd lesznek. (Lásd ismét: mesterséges intelligencia, mélytanulás stb.!)

Előbbiek híján csak mesterien kialakított szilikon „porcelánbaba”. Illetve még annál is kevesebb, hiszen a porcelánbaba önazonossága miatt élethűbb. Hoppá! Nem akarom túlfilozofálni a dolgot – gondold tovább, ha van kedved hozzá! Megjegyzem, nem mindenkinél elvárás, hogy a „reborn baby” sírjon, bekakiljon… hiszen egy embernagyságú démon-android „gumi”-lány szexrobot boldog tulajdonosa sem hiányolja feltétlenül a teljes élethűséget, például hogy a kedvese bűnbánó mosollyal közölje vele: „Ma nem lehet drágám, megjött…”

Szóval: az ember társra vágyik.

Ki ilyenre, ki olyanra.

Vannak, akik olyan ki-bekapcsolhatósra, hogy akkor, amikor kell… és arra, amire kell, aki sosem ellenkezik… Hogy az ilyen mitől lenne társ, amikor rabszolga? Jó kérdés.

Mindegy is: kapja meg mindenki, amire vágyik!

A robotok is(!)… hogy egy kissé elébe menjünk a technológiai szingularitással fenyegető jövőnek.