„Semmi sem lehetetlen” – állítják egyes „önfejlesztő” bestsellerek szerzői. Ezt így persze felejtsük el, még mielőtt komoly bajunk lesz belőle, de azért vannak jó példák! Íme egy történet: Erre vágyott már régóta… Érezte és élvezte a férfiak szavaiból áradó vágyakozást, a felcsapó szenvedélyt, a vad érzelmeket, amelyeket ő korbácsolt fel. Nemcsak a puszta látványával – bár kétségtelenül észbontóan hatott –, hanem a szavaival is, amelyekből még a megjelenésénél is erőteljesebb érzékiség áradt. Helyesebben árasztotta, hiszen – míg a férfiak eszüket vesztették – ő nagyon is észnél volt! Tudatosan építette fel magát és élt a maximálisra turbózott készségeivel, képességeivel. Az eredmény pedig minden várakozását felülmúlta. Egyben motiválta is, hogy még többet, még jobbat és jobban – mert még több gyönyörre vágyott.

Gyönyörre, amit a siker és az uralkodás íze okozott, amelynek szinte rabjává vált. Erre vágyott régóta… – hogy megőrüljenek érte, elolvadjanak tőle, hogy az ujja köré csavarhassa őket. Hogy vágyakozó kiskamaszt csináljon még a korábban elérhetetlennek tűnő szupermacsókból is!

Na jó, korábban nem csak a szupermacsók voltak elérhetetlenek számára, hiszen jószerivel észre sem vették a férfiak. És még ez volt a jobbik eset, mert legalább megmenekült azoktól a megalázóan lesajnáló pillantásoktól, amelyek akkor döfték szíven, amikor próbálta észrevetetni magát, hogy: „Helló, én is nő vagyok…!”

Ebből lett elege, miközben vágyott arra, ami minden nőnek kijár.

Kijárna! – javította ki saját magát, amikor belátta, hogy bizony női szemmel sem tetszik neki, aki visszanéz rá a tükörből. A férfi szembe pedig nem is akart belegondolni… Azokéba különösen nem, akiknek esetleg és mégis… „Isten ments egy olyan pasitól, aki ugyanolyan férfiban, mint én nőben!” – mondta magának, miközben kirázta a hideg. „Nem leszek olyan szamár, aki beéri azzal a szamárral, akinek jó lennék szamárnak, »Ha ló nincs…« alapon!” – fogalmazta meg kegyetlen őszinteséggel. Majd hátat fordított a tükör mutatta valóságának, amelyben esélye sem volt… és belépett a virtuális világba: megteremtette – ahogy elnevezte – Avatar-Queent. Azaz virtuális önmagát. 

És a virtuális világ nagyon is valós örömökkel és gyönyörűséggel szolgált – olyannyira, hogy lassan azt tekintette valódi világának. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen ott teremtette meg magának azt az életet, amit a valóságban nem tudott elérni, kialakítani. Ott élt úgy, ahogy a valóságban szeretett volna – és ott volt az, aki mindig is lenni akart.

Eddig ez teljesen hétköznapi történet, hiszen világszerte milliók élik a virtuális világban azt az életet, amire a valóságos életben nincs módjuk. Nők és férfiak, fiatalok és öregek… Akár: nők férfiként, férfiak nőként, gyerekek felnőttként, öregek fiatalként. Szegények gazdagként… Senkik valakiként. Gyávák bátorként. Csúnyák szépként – csábítóként és hódítóként, olyanok, akiken a valós életben simán keresztülnéznek.

Eddig ez teljesen hétköznapi történet… – csupán bele kell pillantani blogokba, fórumokba… Megannyi kiélési (lelki önkielégítési) törekvés – önmaguk, környezetük és/vagy a társadalmi normák, netán a törvények által elfojtott ösztönök, vágyak… Kezdve a legdurvábbtól – legyen szó agresszivitásról vagy szexualitásról! Vagy egyszerre mindkettőről: a virtuális térben szexuálisan kiélt erőszak keltette orgazmusról, vagy a szexuális ösztönből fakadó erőszak kiéléséből támadt kéjről. Netán ezek szublimált formájáról – bár a virtuális valóságra éppen nem a szublimáció jellemző, de azért erre is akad példa. Mint ahogy mindenre.

De térjünk vissza Avatar-Queenre!

Amióta az eszét tudta, kövér volt. És frusztrált – éppen a kövérsége miatt. Aztán még kövérebb lett – éppen a frusztráltsága miatt. Ő nem lány volt, hanem dagi! Már az óvodában is. Az iskolában a fiúk lányokba voltak szerelmesek – dagiba soha. Ő se – neki se kellett volna dagi („fiú helyett”)… elnézte őket a tornaórán meg a strandon… brrr!

Szóval amióta az eszét tudta, szenvedett. És vágyakozott, hogy ő is lány lehessen, aki után vágyakoznak, akibe szerelmesek, akiért megőrülnek. Megpróbálkozott mindennel – de a fogyókúrákkal csak az önbizalma és önbecsülése fogyott. Az alkalmilag leadott kilók helyébe viszont kétszer annyit hízott vissza. Bezzeg az önbizalom- és önbecsülésfogyás tartós volt!

Csak ideig-óráig jelentett neki elégtételt, ha az ünnepelt szépségek „Hű de ronda smink nélkül!” fotóiban gyönyörködhetett. Meg a nagy Photoshop-leleplezésekben, hogy a szupernők szuperfotói sokszor egyben szuperhamisítások is. Egy olyan fake-hamisítás adta neki az Avatar-Queen ötletét, amelyen egy közismerten visszafogott sztár arcát varázsolták egy pornóképre. Először csak eljátszott a gondolattal… aztán meg egy grafikai programmal: egy szuperbombázó testére hamisította rá a saját fejét. Csak hát nem stimmelt a feje, mert ugyebár az egy dagi feje volt, nem egy szuperbombázóé. Alkatilag rendben lett volna, sőt… csak hát a zsír. Sebaj, ismét a grafikai program – beleizzadt, de sikerült! Élvezettel nézte virtuális énjét: Avatar-Queent!

És a királynő uralkodni akart – kiélvezni királynőségét és alattvalói csodálatát. Utóbbihoz alattvalókat kellett teremtenie, amire csak a virtuális világ adott lehetőséget, hiszen Avatar-Queen is csak ott jelenhetett meg. Előtte azonban meg kellett teremtenie a saját, Avatar-Queen személyiségét. Természetesen a valós vágyainak megfelelő személyiségjegyekkel ruházta fel virtuális alteregóját – úgy, hogy azok majd az oly régóta vágyott érzelmeket váltsák ki irányában. Hogy a dagi helyett végre a nőt(!), a csodálatos, őrjítően szexi nőt(!) lássák benne, akit meg akarnak hódítani… – miközben hódolnak és behódolnak neki.

Avatar-Queent sokkal egyszerűbb volt vizuálisan megteremteni, mint felruházni a szükséges személyiségjegyekkel. Hiszen – például – hogy lehet gondolkodásában csábító az, aki addig csak az elutasítást és az abból fakadó kudarcokat tapasztalta meg? Nagyon más az érzelmi szótára is a veszteseknek és a győzteseknek – neki is le kellett cserélnie a szótárát. De ez sem olyan egyszerű, mint az egyik helyett a másikat levenni a könyvespolcról. Ráadásul nagyon megnehezítette a helyzetét, hogy a valóságban még mindig dagiként kezelték, hiába rajzolta meg ellenállhatatlanul csábító virtuális énjét, Avatar-Queent. Hiába lapozott bele Avatar-Queen hódító-győztes szótárába, sokáig a dagi taszító-vesztes szótárának szavait találta benne.

De nem adta fel, nem törte le a kudarc, folyamatosan kereste Avatar-Queen szavait, alakította a gondolkodását. Figyelt és jegyzetelt. Figyelte a csábítókat, hódítókat, és lejegyezte szavaikat… Próbálgatta, ízlelgette őket – kimondta és leírta így és úgy. Próbálta magába szívni, a magáévá tenni őket, hogy előbb-utóbb majd belőle fakadhassanak. Lassú folyamat volt, de egy idő után mind könnyebben kapcsolta át az agyát Avatar-Queenbe.

Csak akkor jelent meg Avatar-Queenként az interneten, amikor már érzelmileg is elérkezettnek érezte az időt, mert eggyé vált virtuális alteregójával. Egy profi piackutató alaposságával mérte fel, hogy hol jelenjen meg. (Ez a piackutatói alaposság végül is már a „termék”, azaz az Avatar-Queen megtervezésekor is működött, hiszen azzal is tisztába kellett jönnie, hogy milyen kommunikációval válthatja ki a vágyott érzelmeket. Erről írtam az előző két bekezdésben.) Egy társkereső fórumát választotta indulásképpen. Az azonnali siker megdöbbentette: rögvest hódolók hada vette körül… de nem ismétlem a bevezetőben már leírtakat.  

Két dologgal viszont nem foglalkoztam idáig, olyanokkal, amelyeknek az eddig leírtak csupán az előjátékát jelentették.

Az első a virtuális lét korlátaiból fakadt – helyesebben abból, hogy Avatar-Queen csak a világhálón, ott is csak fórumokon, chatelésben működhetett, hiszen már a videochat is vállalhatatlan volt, a személyes találkozásokról, randikról nem is szólva. Pedig hát nemcsak lelki, hanem testi kielégülésre is vágyott! Sőt, egy idő után egyenesen úgy érezte, hogy a lelki kielégülése is veszélybe kerül a testi kielégületlensége miatt. Paradox módon a lelki kielégülés csak fokozta a testi kielégületlenséget, az abból eredő olthatatlan vágyat, hogy végre hús-vér nőként szeressék.

Bizonyára ez is közrejátszott a második változásban. De csak közrejátszott, mert – ahogy utólag visszagondolt rá – egyértelműen érezte: Avatar-Queenné alakulása megelőzte. Nem, már nem a virtuálisról van szó, hanem a valódiról, hogy szinte észre sem vette, de valóban elkezdett Avatar-Queenként gondolkodni és élni a hétköznapokban is. A valóságban!     

A virtuális világban aratott valós sikerei átprogramozták az agyát, egyre ritkábban kapcsolt vissza dagi-vesztesbe. Egyrészt: bizonyos dimenziókban már győztes volt! Másrészt: egyre kevésbé volt dagi! Maga is megdöbbenve tapasztalta a változást, mert nem volt semmilyen fogadkozás meg koplalási próbálkozás, „csupán” már Avatar-Queenként gondolkodott és élt. Márpedig Avatar-Queen nem zabált, nem fojtotta nasiba a kudarcait, hiszen Avatar-Queen sikeres volt és boldog! Avatar-Queen odafigyelt magára, sportolt – nem is tudná megmondani, hogyan került a fitneszterembe, mikor vette meg a bérletet, mikor indult először futni. Azt sem, hogy mikortól alakította át az étrendjét…

Megteremtette Avatar-Queent – Avatar-Queen pedig őt.

Valójában virtuális ÉNje inkarnálódott a valóságba. Az történt, hogy a virtuális Avatar-Queen után megteremtette a valóságos Avatar-Queent is, végre lecserélhette avatárját a valódi fotójára. Mert a saját teste már vonzóbb volt, mint a hamisított!

Így koronázta magát önazonos ÉN-je királynőjévé!