1.,
– Nincs igazad!
– Nem is kell, nekem elég a hatalmam!

2.,
– Miért akarsz öngyilkos lenni?
– Szeretném jobbá tenni a világot.

„Vigyázni kell a csőcselékkel!” – figyelmeztet az egyik véleményformáló… és félelmet érzek a szavaiban… hogy: „Mi lenne, ha a csőcselék…?!” Megértem, hogy fél… én is láttam és látom az indulatokat… Noha a szavak gyakori brutalitását – szerencsére! – nem mindig követik véres tettek, bizony a történelem… Amire a véleményformáló is hivatkozik, és ami erősíti a félelmét. És ami segített neki megfogalmazni, hogy a polgárság szintje alá nem szabad lemenni!

„Hagyd már ezt az értelmiségi nyavalygást! Te is nagyon jól tudod, hogy a demokráciánál még nem találtak ki jobbat. Szabadon választasz, azt, akit akarsz…” – magyarázta a férfi a nőnek, aki mosolyogva ugyan, de a fejét rázta. „Az, hogy nincs jobb, még nem azt jelenti, hogy jó! Különben pedig nem a forma, hanem a tartalom…! És ne gyere nekem azzal, hogy azt választok, akit akarok…” – felelte a nő, és mondta volna tovább is, ha a férfi nem vágott volna a szavába: „Miért, talán nem azt választasz, akit akarsz?”

1., Velem nem lehet cicázni! – morogta a kutya.

2., Kutyából nem lesz szalonna! – reménykedett a kutya.

3., Hát hiába ugatok neked? – veszekedett kutyájával a férfi.

Hogy mi az az „anti…”? Lehet talentum, azaz antitalentum. És lehet például sztár is, azaz antisztár. Aki az antiságával… merthogy elege van a csináltságból, a mesterkéltségből… Kinek nincs? Nézem az egyik antisztár interjújához mellékelt fotókat: vélhetően egy stúdióban beszélgetett az újságírónővel, akin egy könnyű kis pulcsi… Szemben vele a szőrmók ANTISZTÁR(!), kötött sapkával a fején (fülére húzva!), azon baseball sapka, plusz még kapucni (naná hogy!), plédnyi kötött sál (vagy mi?) a nyaka köré tekerve… szőrmegalléros bőrdzseki… Azt gondolhatnád, hogy beteg vagy fázós, de nem: anti… A természetességet illetően is! Miközben deklaráltan elege van a csináltságból, a mesterkéltségből.