„Ki korán kel…” – jutott eszébe, csak azt nem értette, hogy miért. De aztán elnevette magát… pedig nem lett volna szabad: azonnal a mellkasába hasított a fájdalom, és persze jött a fulladásroham is. Azt se értette, hogy miért nevette el magát, de hát annyi mindent nem ért az ember… „Sokszor jobb…

„Annyit nyomkodják az okostelefont a gyerekek, hogy nem tudnak megfogni egy ceruzát” – meséli egyik ismerősünk a megdöbbentő olvasmányélményét, idézve egy szakértő véleményét. Én sem akartam hinni a fülemnek, helyesebben nem szerettem volna, mert nekem a ceruza volt a legjobb barátom, sőt ma is az –…

Mottónak azt írnám, hogy ha azt hiszed, veled nem történhet meg, akkor már meg is tetted az első lépést afelé, hogy megtörténhessen. Pár éve egy főként fiatal diplomásokból álló társaságban az elhelyezkedési nehézségek kerültek szóba, valamint az, hogy miként lehet túlélni azt az időszakot, amíg…

És majd egyszer csak BUMMM! … Befelé vagy kifelé… befelé és kifelé… Minden bizonnyal a befelé robbanás indítja be a kifelé robbanást. A belső robbanás hozza működésbe a kifelé robbantó „szerkezetet”. De mi okozza a belső robbanást… azt a „szerkezetet” mi hozza működésbe? Vagy még inkább: ki?

A sötétvörös hajzuhatag keretezte leonardói szépségű leányarcon – melyben gyönyörködve elmerült – megjelent a szörnyű blaszfémia első árnya. Egy aprócska gúny a szája szegletében… és megvetés is… Mindez villámként csapott a szívébe. Hát még, ami utána következett! A lány alabástrom színű homlokán –…

„Szeretet az, amit annak érzek” – mondta az asszony a férjének. „Így van, szeretet az, amit annak érzek – válaszolta a férfi –, és szeretetnek érzem, amit adok neked.” „Én meg azt érzem, hogy ez nem szeretet – vágott vissza a felesége –, mert nem az, amit én szeretetnek érzek.”

Olvasom a népszerű szerző idézett bölcsességét: „…még a legideálisabb párkapcsolatot is csak a nők sokféle szerepet játszani tudó, »színészi« tehetsége képes összetartani.” Aztán – szintén ő – azonnal megmagyarázza, hogy a „színészet” nem színészet… merthogy éppen arról van szó, hogy a nő önmagát…

„Halva született szavak!” – jutott eszébe a számítógép-monitort nézve. A sírás kerülgette… miközben az örömért írt, az írás eksztázisáért. Ami megint elmaradt… ahogy egy ideje mind gyakrabban. Helyette keserűség, üresség… kiégettség. Nézte a halott szavakat, amelyek négy, az egész képernyőt betöltő…

Vannak arcok, nevek, amelyeket elég csak meglátni, és sokaknak azonnal görcsbe rándul a gyomra… meg hányinger… esetleg ökölbe szorított, tehetetlen düh… Vannak arcok, nevek… másoknak – szintén sokaknak – más arcok, nevek… de a hatás ugyanaz. Ki ezek elől menekülne, ki azok elől, mert érzi, hogy…

Közhely: nem a szabadság hibája, hogy vannak, akik nem tudnak élni vele… vagy csak visszaélni. Ha magukkal szemben élnek vissza vele, akkor az sajnálatos… de a szabadságuk lehetőséget, jogot ad rá… addig, amíg mások szabadságát nem sértik vele. A „sértetteknek” viszont szabadságukban áll ezt szóvá…