„És sohasem szabadulhat a bűntudattól, élete végéig mardossa majd a lelkét!” – olvasom most éppen így, amit oly sokféleképpen variálnak kvázi lelki elégtételként… És vágyott büntetésként annak, aki megbántotta őket. Most éppen egy verbális inzultus elkövetőjének bűntudat-bűnhődését reméli-jósolja…

„Már ne is haragudj, ezt nem hiheted komolyan! – mondta a barátja csodálkozva, vagy inkább értetlenkedve. – Nem igaz, hogy nem látod… a Napnál világosabb! Nagy pénzekről döntesz… tíz- és százmilliókat viszel cégekhez… tőled függ, hogy ki mennyit…! Persze hogy körüludvarolnak, hízelegnek… dicsérnek,…

A király meztelen! – olvasták nekik is a mesében, ők pedig jót nevettek… a kicsit nagyobbak, érettebbek elgondolkodtak és ezért el is szomorodtak. Persze a király miatt is, mert nemcsak nevetséges, hanem szomorú is, hogy valaki olyan ostoba… Meg talán azok miatt is, akik gyávák voltak kimondani,…

Nem az a legnagyobb hiba, ha hazudsz magadnak, hanem az, ha elhiszed azt a hazugságot – bár a hiba helyett bűnt is mondhatnék. Más irányból közelítve lehetne akár hozsannázni is, hogy lám, milyen nagyszerű az emberi elme, hogy védi a „gazdit” a valóságtól… attól, ami a komfortérzetét fenyegeti!

Azért még ma is találkozni vele, noha jóval ritkábban, mint régen. A fiatalabbak között bizonyára vannak, akik nem is tudják, mit takar a szó: légypapír. Mit is? Természetesen a halált, a legyek halálát… Halálcsapda… rárepülnek… és az ígért mennyország helyett a pokol! Ez persze most olyan…

„Megáll az idő…” – kezdte el sercegni bennem egy „gramofon” a régi-régi slágert, amikor egy Facebook-bejegyzés kommentjéhez fűzött megjegyzésemre érkezett választ olvastam. „Megáll az idő…” – hallottam közben ismét… aztán megint, újra és újra. Elakadt a tű a „régi korongon”… „megállt az idő”, hogy…

Önmagadon kívül senkiben sem csalódhatsz. … Hogy miféle hülyeség ez már megint? Hogy éppen most csalódtál a pasidban/csajodban… harminc év után a férjedben/feleségedben… a barátodban… az emberekben… a világban… az igazságban?

Automatikusan a címben olvasható kérdéssel reagál az ember, amikor enyhe (vagy kevésbé enyhe) lesajnálással közlik vele, hogy: „Még nem vagy azon a szinten, hogy…” Mindezt észérvek helyett, de annál nagyobb fensőbbségtudattal. Ahogy fanatikus hívőkhöz illik, akik méltóságon alulinak tartják, hogy…

Furcsállod a címet? És ha megfordítom, hogy a józanság eksztázisa? Akkor is? De miért a végén kezdem, amikor azzal kezdődött, hogy megint beleakadtam egy lelkendezésbe, hogy a rendezősztár milyen fantasztikusan kihozta filmje főszereplőjéből az „állatot”… hogy az megmutassa az emberben rejtőzködő…

„Nem vagyok elég szép!”„Nem vagyok elég szexi!”„Nem vagyok elég okos!”„Nem vagyok elég jó az ágyban!”„Nem vagyok elég jó a konyhában!”„Nem vagyok elég jó a munkahelyemen!”„Nem vagyok elég jó szerető!”„Nem vagyok elég jó anya!”„Nem vagyok elég jó… nem vagyok elég jó magamnak sem! Nem!” … Az előzőek…