„Fair play? És ezt éppen te mondod? Ne röhögtess már!” – vágta a szemébe a nő olyan kihívó megvetéssel a hangjában és a tekintetében, hogy attól meg tudott volna őrülni. És tudta, hogy ő is tudja… hogy látja rajta… meg érzi is, hogy milyen hatással van rá… Szexuálisan is! Igen, a férfi pontosan tudta, hogy a nő is tudja… hiszen abszolút profi… tökéletesen uralja magát… és ezáltal másokat is. Őt is! Őrjítő, igen, őrjítő!

1., Újabban festményei hamisítványait kezdte másolni.

2., Milyen kor az, amikor már a hamisítványok se valódiak?

3., Egy igazán jó „másolat” olykor többet érhet, mint az eredeti. 

Olvasom a bölcseletet, hogy az élet olyan, mint az inga: hol erre, hol arra leng ki. Ez figyelmeztetés és biztatás is egyszerre. Figyelmeztetés, hogy ha most éppen jól is mennek a dolgaid, nem lesz ez mindig így, mert törvényszerűen rosszra fordul majd a sorsod. És biztatás, hogy ha most éppen rosszul mennek a dolgaid, csak türelem, mert törvényszerűen jóra fordul a sorsod. Csakhogy ez nem igaz.

Évek óta gyilkolták egymást, de váltig állította, hogy „…szerelem… őrült szerelem, izzó vággyal és perzselő szenvedéllyel… lángoló eksztázissal, amely nélkül nem lehet élni.” Évek óta gyilkolták egymást… tomboló érzelemviharok tépték-szaggatták őket. Helyesebben ők tépték-szaggatták egymást mindenért… semmiért. Már semmi sem volt jó… csak a „szerelem” – már minden rossz volt, csak a „szerelem” nem.

1., Nem várt viszonzást… a bűneiért.

2., Mindig ő volt a legjobb… igaz, a legrosszabbak között.

3., Mindent egymásnak köszönhettek… az életfogytiglant is.