Azért még ma is találkozni vele, noha jóval ritkábban, mint régen. A fiatalabbak között bizonyára vannak, akik nem is tudják, mit takar a szó: légypapír. Mit is? Természetesen a halált, a legyek halálát… Halálcsapda… rárepülnek… és az ígért mennyország helyett a pokol! Ez persze most olyan antropomorf izé… de az agonizálás és a pusztulás, az bizony az, ami: halál. Térjünk vissza az említett antropomorf izére! Láttad már a legyek arcát a légypapíron? Persze, hogyan is láthattad volna! Akkor képzeld el…! El tudod képzelni, hogy mosolyognak?

A férfi nem tudta volna megmondani, hogy mikor izzott utoljára ilyen hőfokon a szerelemük. Egyszerűen megőrült a feleségétől – talán éppen azért, mert ő is hasonlóan érezhetett. Tulajdonképpen már az első érintés ezt a tomboló eksztázist ígérte – a felesége szemében is ott látta a csodálkozást, amit maga is érzett. Csodálkozásukat azonban pillanatok alatt elsodorták elhatalmasodó érzéseik. Csak most – hogy boldog kimerültségben feküdtek egymásba fonódva – kezdett el gondolkodni a férfi, hogy mi is történt.

1., Undorító giccs! – méltatlankodott a kerti törpe.

2., Homlokon csókolta a múzsa… de ő nem érte be ennyivel.

3., Egyetlen koncertjén sem voltak annyian, mint a temetésén.

„Semmi sem lehetetlen” – állítják egyes „önfejlesztő” bestsellerek szerzői. Ezt így persze felejtsük el, még mielőtt komoly bajunk lesz belőle, de azért vannak jó példák! Íme egy történet: Erre vágyott már régóta… Érezte és élvezte a férfiak szavaiból áradó vágyakozást, a felcsapó szenvedélyt, a vad érzelmeket, amelyeket ő korbácsolt fel. Nemcsak a puszta látványával – bár kétségtelenül észbontóan hatott –, hanem a szavaival is, amelyekből még a megjelenésénél is erőteljesebb érzékiség áradt. Helyesebben árasztotta, hiszen – míg a férfiak eszüket vesztették – ő nagyon is észnél volt! Tudatosan építette fel magát és élt a maximálisra turbózott készségeivel, képességeivel. Az eredmény pedig minden várakozását felülmúlta. Egyben motiválta is, hogy még többet, még jobbat és jobban – mert még több gyönyörre vágyott.

„Nem bízol bennem?” – kérdezte… olyan „Hát nem szégyelled magad?!” hangsúllyal. Persze hogy tipikus érzelmi zsarolás, mi más lenne. Gondolj csak bele: valaki elkéri a bankkártyádat… aztán a PIN-kódodat. „Ugyan már, nem azért, hogy… Mire gondolsz?!” – tiltakozik… olyan „Hát nem szégyelled magad?!” hangsúllyal. … De miért kéri? Bizalompróba? Mire fel? Miért, nem bízik a bizalmadban? … Hogy ez abszurd? Persze hogy az, mégis előfordul(t).