Akinek volt már példaképe, az jól tudja, hogy mekkora erőt ad(hat). Aki veszített már el példaképet, az jól tudja, hogy mekkora erőt vesz el… erőt és energiát, amit a csalódás feldolgozására kell fordítani, ha kiderül, hogy hamis kép alapján választottuk. … A példaképpel automatikusan azonosulunk,…

„Neked van valakid… ne is tagadd!” – támadt az asszony a férjére azonnal, ahogy az belépett az ajtón. „Szervusz, drágám!” – köszönt neki a férfi, és meg akarta csókolni, de a felesége dühtől szikrázó szemei megbénították. „Te megőrültél?” – kérdezte döbbenten az asszony. Aztán újult erővel…

Azért még ma is találkozni vele, noha jóval ritkábban, mint régen. A fiatalabbak között bizonyára vannak, akik nem is tudják, mit takar a szó: légypapír. Mit is? Természetesen a halált, a legyek halálát… Halálcsapda… rárepülnek… és az ígért mennyország helyett a pokol! Ez persze most olyan…

„Szeretet az, amit annak érzek” – mondta az asszony a férjének. „Így van, szeretet az, amit annak érzek – válaszolta a férfi –, és szeretetnek érzem, amit adok neked.” „Én meg azt érzem, hogy ez nem szeretet – vágott vissza a felesége –, mert nem az, amit én szeretetnek érzek.”

Önmagadon kívül senkiben sem csalódhatsz. … Hogy miféle hülyeség ez már megint? Hogy éppen most csalódtál a pasidban/csajodban… harminc év után a férjedben/feleségedben… a barátodban… az emberekben… a világban… az igazságban?

„Most akkor mi van? … Akkor most mégsem lehet barátság férfi és nő között?” – kérdezte kolléganőjét a férfi ebéd közben. Igazából nem is kérdés volt – és ezt nagyon is érezte a nő –, hanem érzelmi zsarolás. Szánalmas és visszatetsző próbálkozás, hogy hátha meggondolja magát, visszakozik,…

Az emberek sokkal könnyebben sorolják, hogy miért nem boldogok, hogy mi minden hiányzik a boldogságukhoz. Vajon miért? Szerintem ez is a boldogságképtelen emberek önfelmentő önmanipulációja, így már nem érzik a saját felelősségüket a boldogtalanságukért. Pedig… De nézzünk néhány példát!

Genetikai örökségünk – a transzgenerációs hatásokkal, olykor traumákkal együtt – „ősprogramja” mellett az emlékeinkben egymást átszövő érzelmeinkből állunk és élünk. Minden érzelmi alapú emlékeink alapján történik velünk, helyesebben fogalmazva: mindent érzelmeink által „értelmezve” élünk meg.…

„Szeretlek, csak nem tudom kimutatni az érzelmeimet…” – ó, hogy hányszor hallottam, olvastam a női panaszt, hogy a „drága férfi”… lásd az idézetet! Esetleg kiegészítve azzal, hogy: „Különben sem beszélni kell erről!” Gondolatkísérlet: képzeljük csak el Júliát, akit Rómeó azzal hódít meg, hogy nem…

Én nem tudok – szerintem egyébként nem is lehet – parancsszóra szeretni. Semmit és senkit. Márpedig egyre gyakrabban harsan ez a parancsszó… persze nem nyíltan parancsolva, hanem szeretethazugságba csomagolva. Az emberekben lévő szeretetéhségre – hogy szeressék őket és szerethessenek – alapozva.