„Nagy voltál…!” – veregették a vállát, mert azonnal körülvették a folyosón, amikor kicsöngettek. Aztán pedig szinte egymással versengve bizonygatták, hogy ők is ugyanúgy… hogy ők is pont azt akarták mondani annak a szemétnek. „De valahogy mégsem mondtátok!” – sajgott fel benne. Nézte és hallgatta őket, és valami mélyről jövő émelygés és undor vett rajta erőt. Fordult is el, indult a raportra az igazgatóiba. „Én persze még azt is megmondtam volna annak a görénynek…” – hallotta meg az egyik szájhőst. „Frankó – fordult vissza –, akkor gyere velem, ott lesz ő is az igazgatóiban! … Gyertek ti is, ha ti is…” De a végének már nem volt közönsége: elillantak, mint a sosem volt bátorságuk.

„Miért, Uram… hogy engedhetted?” – hallottam a kérdést egy minapi ámokfutásról tudósító egyik fotó kapcsán. Pontosabban fogalmazva: ezt a kérdést vélte valaki „kihallani” a fényképen látható férfi – feltehetően az egyik áldozat hozzátartozója – tekintetéből, amit az égre vetett. Vádlón. Vagy „csak” elkeseredetten… Így – a kép alapján – csak beleérzés ez is, az is. Az idézett kérdés is: „Miért, Uram… hogy engedhetted?”

1., Megvetéssel kezelte a megvetésüket.

2., Már önmagával szemben is kétszínű volt.

3., A pillanatnak élt… hogy eljön majd egyszer.

Rossz, aki rosszra gondol – szokták mondani. Ugye, Te nem vagy rossz, és nem arra gondoltál, hogy pejoratív értelemben… hogy a jól fizetett… kőgazdag herékre gondoltam, amikor az Ingyenélők címet adtam ennek a pár sornak. Merthogy kifejezetten progresszív jelenségről – mentalitásról, attitűdről… – van szó abban a cikkben, amely a lassan világmozgalommá terebélyesedő új életmóddal foglalkozik. Gyakorló hívei – hívői? – szembefordultak a fogyasztói társadalom pazarlásával, azaz tudatosan minimalizálják – ahol lehet, nullára csökkentik – a létfenntartásukkal, életvitelükkel kapcsolatos költségeiket. Ismétlem: (ön)tudatos döntésről van szó, és nem kényszerről!

1.,
– Elegem van! – fakadt ki a szegény ember.
– Nekem sajnos még nincs – felelte a milliárdos.

2.,
– Mindent tudok rólad!
– Mit mondjak… nem irigyellek!

Úgy gondolom, inkább csak lehetne, mármint hogy mindenből lehetne tanulni. A kiigazításomból egyértelműen kiolvasható a szomorú realitás, hogy sokan nem élnek a „Mindenből lehet tanulni” lehetőséggel. Annyira nem, hogy vannak, akik még a saját kárukon sem tanulnak – hiába a másik bölcsesség, hogy az okos más kárán tanul… De vissza a címbeli tételmondathoz, hogy „Mindenből lehet tanulni”! Nyilván jót akarnak ezzel a biztatással (ugyebár annak is felfogható). A „mindenből” azt jelenti (alig bújtatott hangsúlyozással), hogy még a rosszból is lehet hasznosat (azaz valami jót) tanulni. Mert hiszen: miért biztatnának bárkit is a rossz tanulására?