Úgy gondolom, inkább csak lehetne, mármint hogy mindenből lehetne tanulni. A kiigazításomból egyértelműen kiolvasható a szomorú realitás, hogy sokan nem élnek a „Mindenből lehet tanulni” lehetőséggel. Annyira nem, hogy vannak, akik még a saját kárukon sem tanulnak – hiába a másik bölcsesség, hogy az okos más kárán tanul… De vissza a címbeli tételmondathoz, hogy „Mindenből lehet tanulni”! Nyilván jót akarnak ezzel a biztatással (ugyebár annak is felfogható). A „mindenből” azt jelenti (alig bújtatott hangsúlyozással), hogy még a rosszból is lehet hasznosat (azaz valami jót) tanulni. Mert hiszen: miért biztatnának bárkit is a rossz tanulására?

„Annyit nyomkodják az okostelefont a gyerekek, hogy nem tudnak megfogni egy ceruzát” – meséli egyik ismerősünk a megdöbbentő olvasmányélményét, idézve egy szakértő véleményét. Én sem akartam hinni a fülemnek, helyesebben nem szerettem volna, mert nekem a ceruza volt a legjobb barátom, sőt ma is az – bár ha a feladat úgy kívánja én is inkább számítógéppel „festek”.

1., Az élet a legnagyobb illuzionista.

2., Aki mást pocskondiáz, önmagát is gyalázza.

3., Voltak, akik imádták, és voltak, akik gyűlölték a hazugságai miatt.

Mint a por a nyitott ablakon keresztül, észrevétlenül szállnak be szavak a lelkünkbe… És formálnak vagy deformálnak, építenek vagy rombolnak, fényt hoznak vagy sötétséget, szellemi és lelki értelemben is. Hányan vannak, akik azt hiszik, hogy a tisztaság vakító fénye ragyogja be szellemük/lelkük kápolnáját, miközben a sötétség különös délibábjában gyönyörködnek! Milyen könnyen átjárhatna a sötétség engem is… átvéve az irányítást fölöttem, ha nem védeném elmémet, lelkemet, szabadságomat, ha nem figyelnék az igenis észrevehető(!) „észrevétlenekre”.

Kezdjük az utóbbiakkal, az önálló vélemény nélküli emberekkel, akik ügyes papagáj módjára, gondolkodás nélkül ismétlik a „maguknak választott” orákulumot. Tragikomikus – hol tragikus, hol komikus, igazából „two in one” –, ezért aztán sírsz vagy nevetsz… Bár éppen sírhatsz is a röhögéstől! Főleg akkor, ha a maguknak választott orákulumuk csinál egy hátraarcot, amit persze ők is azonnal követnek, mert birkamódra követik a vezérürüt…  

1.,
– Te, ez a Pista teljesen elitta az eszét…
– Ahhoz igazán nem kellet sokat innia.

2.,
– Te nem tudod, mit beszélsz!
– Talán jobb is.

Minden gyermekkel új bizalom születik a világ iránt… Amit aztán ellopnak tőlük, elpusztítanak… amivel persze szegényedik, pusztul a világ. De mit számít az a tolvajoknak, amíg ők anyagiakban gazdagodnak. … Közben sokan elidegenedésről beszélnek, holott sokkal inkább elidegenítésről van szó. Megkezdik már gyermekkorban… a bizalom-bimbót nagyon sokszor nem is hagyják kinyílni. A gyerek őszinte bizalommal fordul az emberek felé… de megcsúfolják a bizalmát… visszaélnek vele. Olykor már a „szerető” családban.