A dzsesszre szokták mondani, hogy az improvizáció művészete. Szerintem a kommunikáció is az – és nem csak azért, mert a zenét is kommunikációnak tekintem. Ahogy a dzsesszben sem azt jelenti az improvizáció, hogy összevissza zenélünk, úgy a kommunikációban sem azt, hogy összevissza beszélünk. (A testbeszédet is ideértve.) Alapvető különbség viszont, hogy míg a dzsessz-pódiumra nem lehet csak úgy felsétálni egy kis improvizálásra, addig az élet színpadán – ahová tetszik, nem tetszik, belöknek bennünket – szabadon improvizálhatunk. Szabadon, de – a dzsesszel szemben – kötelezően.

1.,
– De hát mindig katona szerettél volna lenni...
– Igen, de most kitört a háború!

2.,
– A média hazudik… – mondta a férfi a tévét nézve.
– Remélem is, hogy nem igaz a sok borzalom a képernyőn – vágta rá a felesége.

Neked melyik a legfontosabb szó a világon? … Miért? … Nekem a Miért? … Hogy miért? Éppen ezért! Komolyra fordítva a szót: azért, mert kérdés nélkül nincs válasz. És nem válasz az, még ha elfogadod is, ami nem állja ki a Miért? próbáját. A legtöbb ÉN-probléma hátterében a fel nem tett Miért?-ek állnak. Miért? Azért, mert Miért?-ek nélkül nincs válasz arra, hogy ki vagy (és miért!), mik a mozgatórugóid és miért.

1., Az ember gondolkodó lény… elvileg.

2., Csak abban tévedett, hogy mindig igaza van.

3., Vannak, akiknek a kalitkájuk jelenti a szabadságot.

És akkor végre meglátta az örvénylő ragyogást, amely mint egy végtelenbe vesző fényalagút, mutatta az utat. De nemcsak mutatta, hanem be is szippantotta őt. Közben meg úgy érezte, hogy az a távoli vakító fény belőle árad, mert sikerült felszabadítania magában… Látta, ahogy sugárzik-árad belőle a fény, átragyog az arcán. Már csak messziről hallotta a Mester szavait: „Benned van a fény… én csak segítek felizzítani! Benned van a tudás, bölcsesség… amihez kell ez a fény, én csak segítek neked… Kapcsold ki a gondolkodásodat, amely megakadályozza a tisztánlátást… hogy megértsd a dolgok… a világ lényegét… és önmagad! Hogy önmagad lehess! Én csak segítek neked… én csak ahhoz kellek, hogy beindítsam ezt a láncreakciót! A belőlem áradó fény…”

Az ember azt hinné, hogy tisztul(t) a kép, hogy sikerül(t) áttörni magunkat évszázadok, évezredek sötétségén, mint egy vastagon kormos üvegen… Aztán olvasom, hogy igazán sötét korban élünk… és hogy ennek az az igazi oka – mármint a cikk szerzője szerint –, hogy „az ember teljesen öntudatlanná vált”.