Jó, ha tudjuk és nem felejtjük: nagyon sokszor a befektetett munkával arányos az elvárt siker elmaradása miatti csalódás. Akkor talán mégsem lesz akkora a csalódás, hogy elvegye kedvünket a további munkától – pláne az élettől!
Másképpen kell megfogalmaznunk a célt, az elvárt sikert. Úgy, hogy ne az „első” vagy a „leg…” legyen az elvárt siker! Úgy persze senki nem lehet világ- és/vagy olimpiai bajnok, hogy ne az a cél lebegjen a szeme előtt, miközben éveken keresztül vért izzadva dolgozik, kínozza magát. A nagyon nagy többség persze hiába, mert hiszen csupán néhányan lesznek világ- és/vagy olimpiai bajnokok.
Miközben egyáltalán nem biztos, hogy mi leszünk a legboldogabbak, ha elsők leszünk!
De az biztos, hogy mi leszünk a legboldogtalanabbak, ha boldogságunk feltételének az elsőséget vagy a „leg…”-séget szabjuk, amit aztán mégsem sikerül elérnünk.
Mit mondhatunk hát magunknak?
Talán azt, hogy: Tanulj azért, hogy okos légy! Eddz azért, hogy edzett légy!
…
Valószínű, hogy a legesleglegek nélkül leszel a (leges)legboldogabb!
