Talán furcsállod a címet, és azt kérded, hogy milyen értelemben. A válasz az, hogy mindenfajta értelemben! De kezdjük az elején, helyesebben folytassuk ott, ahol egy korábbi anyagban (Képes vagy a BOLDOGSÁGra!) abbahagytuk! Már foglalkoztunk azzal, hogy egyesek milyen könnyen sorolják boldogtalanságuk vagy „csak” elégedetlenségük vélt okait (például hogy nincs szerencséjük, házuk stb.), elfedve velük a valódi okokat, és ezáltal felmentik magukat a boldogtalanságuk és elégedetlenségük miatti felelősségük alól. (Korántsem mellékesen ezzel konzerválják is az elégedetlenségüket és boldogtalanságukat.) Szerintem a lelkük mélyén ők is érzik ezt a felelősséget, csak nem merik vállalni. Mennyivel egyszerűbb a SORSot okolni, mint beismerni – például – az el nem végzett munkát, a lustaságot, a butaságot, a gyávaságot, az irreális elvárásokat az élettel szemben. Ez az út biztosan boldogtalansághoz vezet!

Most hagyjuk a boldogtalanságot, maradjunk az előszobájának tekinthető elégedetlenségnél! Az elégedetlenséget is kezdjük az elején! Persze mindig lehet találni okot az elégedetlenségre, de vajon azt kell-e keresni, nem inkább az elégedettségre okot adó momentumokat kell észrevenni? Igen, csak egyszerűen észrevenni, mert sokszor az indokolatlan elégedetlenség az a „fa”, amelytől sokan nem látják az elégedettségre okot adó „erdőt”!

Mindnyájan láttunk már olyan filmet, amelyikben a nyomorúságos körülmények között élő család hálát ad szegényes vacsorájáért, mielőtt hozzálátnának. Viszont vannak olyanok, akik mérgesen csapják be a teli hűtőszekrény ajtaját, mondván (mérgesen kiáltván!): „Már megint nincs mit enni!” Ahogy már többször is említettem, magunk „mondjuk meg” magunknak, mitől legyünk boldogok, akár csak elégedettek. Az előbbi példa is ezt igazolja, hiszen nem a teli hűtőszekrény hibája, ha mégis étlen marad a gazdája. Így van ez az élet más területén is: sokan akkor is elégedetlenek és boldogtalanok, amikor teli van a „boldogság-hűtőszekrényük”.

Térjünk vissza a hálaadásra – különösen az elégedetlenkedők, a boldogtalanok! Gondolkozzanak csak el, tegyenek fel maguknak néhány kérdést! Például azt, hogy mit tartanak az emberek a legnagyobb kincsnek! Gondolom, ők is az egészséget tartják annak. Nos, egészségesek? De hiszen akkor a legnagyobb kincsnek vannak a birtokában! Mégis boldogtalanok, ahelyett hogy hálát adnának az egészségükért! Van fedél a fejük felett? Miért nem adnak hálát érte? Van mit enniük? Miért nem adnak hálát érte? Van munkájuk? Miért nem adnak hálát érte? Hosszan folytathatnám a sort.

A hálátlanság, a hálaérzésre való képtelenség súlyos „fogyatékosság”, amely alapjaiban mérgezi meg az ember lelkét, azon keresztül pedig megfertőzi a testét is. Súlyos „fogyatékosság”, amely azonban könnyen gyógyítható, ha az ember hajlandó elkezdeni gondolkodni. Közhely, hogy nagyon sokan csak akkor veszik észre, hogy mi mindenük volt, amikor elveszítették. De miért kellene bármit és/vagy bárkit is elveszíteni ahhoz, hogy értékelni tudjuk, amikor még megvan? És miért kellene önmagunkat elveszítenünk ahhoz, hogy felfedezzük az értékeinket? Hányan vannak, akiknek a „kincses ládikája” tele van tehetséggel, akár különleges képességekkel és készségekkel, és mit csinálnak vele? „Kiülnek rá a sarokra, koldulni!” A „milliárdosok” alamizsnáért könyörögnek, holott csak ki kellene nyitni a „kincses ládikájukat”, amin ülnek! Ami egyben BOLDOGSÁG-ládika is!

Kedves Olvasó, Te tudod, hogy milyen kincseket rejt a „ládikád”? Mikor nyitottad ki utoljára? Nem lehet, hogy Te is rajta ülsz, ahelyett, hogy számba vennéd a kincseidet: a tehetségedet, képességeidet? Ne higgy nekem, csak a saját szemednek! Vedd elő a „kincses ládikádat”, nyisd ki és kezdj el leltározni! Írj fel mindent szép sorjában egy papírra – jó nagyot vegyél elő, mert meg fogsz lepődni, hogy mennyi kincsed van! A BOLDOGSÁG-ládikádban is!

Tehetségünk és képességeink „kincses ládikája” – akár az igaz szereteté – sosem fogy ki. Sőt: minél többet veszünk ki belőle, annál több lesz benne! Tehetségünk és képességeink nemhogy elkopnának a használattól, éppen ellenkezőleg… És: a nyers gyémántból drágakővé csiszolódnak! 

A kincskeresők alapszabálya: ne „aranyat” keress, mert akkor talán soha nem veszed észre az „olajat”, pedig vannak, akiket az tett gazdaggá! Ez egyben a boldogságkeresők egyik alapszabálya is! A másik az, hogy görcsösen nem lehet megtalálni a boldogságot, ahogy az orgazmust sem lehet úgy elérni. A BOLDOGSÁGhoz éppúgy el kell engedned magad, mint a vízen való lebegéshez, ami nélkül nem tanulhatsz meg úszni. A BOLDOGSÁGban sem.

Visszatérve a hálaadás és hálaérzés képességére: tanuljunk meg hálát adni! Például a „kincses ládikánkért”, az egészségünkért…

És igen, ahogy a címben is írtam: magunkért!

Magunkért, azaz a saját érdekünkben, mert lelki-testi egészségünk függ tőle!