A HITet nem kötöm semmilyen valláshoz, pláne egyházhoz, általánosan és pozitív értelemben használom. Ismerjük a mondást: „Hiszem, ha látom…” De miért kellene látnom ahhoz, hogy higgyem? – kérdezhetünk vissza. Nemcsak azért, mert látásunk (tágabb értelemben tudásunk) véges, szemben hitünkkel, amely végtelen lehet, hanem azért is, mert HITünk teremtő erejű lehet, „valósággá” változtathatja azt, amiben hiszünk. Azért nem véletlenek az idézőjelek, mert nem hétköznapi valóságra gondolok.
Jöjjön egy példa! Aki istene normái szerint él, közvetett módon − akár nem csak a maga számára − megteremti istenét. Példa a példához: az Isten hozta őrnagy úr! című filmben az őrnagy úr ároknak véli az útra vetülő árnyékot, és átugorja. Az árnyék árokká lesz abban az értelemben, hogy át kell ugrani. Kísérő vendéglátói is csatlakoznak hozzá. (Most hagyjuk, hogy milyen motivációk hatására!) Vagyis az árnyék számukra is árokká „alakul”.
Ennyi bevezető után következzék a „Hiszem, mert láttam − a HIT (gyógyító) ereje” történetem!
Sok-sok éve új munkatárs került néhányfős kollektívánkba, akit azok a kollegáim ajánlottak, akik jól ismerték. (Én csak felületesen.) Szimpatikusnak tartottam, ráadásul még nálamnál is nagyobb zenebolond volt, ami plusz érték volt a szememben. (Fülhallgatója szinte hozzánőtt a füléhez!) Viszont hamar kiderült – amit én nem tudtam, ajánló munkatársaim igen, de nem közölték velem előre –, hogy az új kolléga beteg, igaz nem tudják megállapítani, mi a baja. Sokféle tünetet produkált a betegsége, számtalan helyen és módon vizsgálták, pszichiáterek is, de nem találták a bajok okát, így a gyógyítás módját sem. Én általában csak annyit tudtam, hogy ismét egy kivizsgálás iksz napig ipszilon kórházban, majd egy másik, máshol… Minden látható eredmény nélkül… sőt ha lehet, rosszabbodott az állapota.
Fogalmam sem volt arról, milyen diagnózisokat állítottak fel az orvosok. Közben én is felállítottam a magam „diagnózisát”, amikor megtudtam, hogy az új kollégának kemény, úgy is mondhatnám és talán ez a kifejezőbb, balhés gyermek- és fiatalkora volt. Balhék és balhék, amelyek érthetően nagyon-nagyon megviselték a szüleit, akik nagyon-nagyon megbetegedtek, de hadd ne részletezzem a nagyon-nagyonokat! Aztán egyszer csak véget értek balhék, a srác megváltozott. És megbetegedett. Ki ne vágná rá azonnal, hogy a lelki eredetű, pszichoszomatikus tünetek, a bűntudat… Lehet, hogy minden orvosi diagnózisban szerepelt, hiszen ők a szakértők, de nem tudtak mit kezdeni a bajjal, ami egyre inkább elhatalmasodni látszott rajta.
Aztán kért egy hét szabadságot, hogy el akar utazni vidékre – nem mondta, hogy hová és miért. És sose láttam többé azt a beteg embert, mert egy hét múlva egy egészséges férfi jött vissza közénk, aki nem csak azért lett más, mert meggyógyult. Akkor még csak azt mondta, hogy két nap alatt megszűntek a panaszai, és napról napra bizonyosabbá vált, hogy meggyógyult. „Hála Istennek!” − mondtuk. Ő pedig csendesen mosolyogva csatlakozott: „Valóban hála Istennek!”
Azután elmesélte annak a hétnek a történetét. A lényeg, hogy megtért. Nem tudom, hogy milyen vallási közösségben lelt társakra, kiknek a segítségével talált Istenre, de számomra nincs is jelentősége. A megtérés levette róla azt a terhet, amit, mint utólag elmesélte, szakembereknek nem sikerült, és amely majdnem sírba vitte. És nemcsak meggyógyult, hanem célja lett az életének.
Új kollégám sosem volt tolakodó megtérésének ecsetelésével, azt pedig még rossz akarattal sem állíthatta senki, hogy szavaival új tagokat igyekezett volna toborozni vallási közösségükbe. Viszont többször voltam tanúja annak a számomra megmagyarázhatatlan törekvésnek, hogy egyesek azonnal ki akarták kezdeni a hitét, amikor istenről beszélt. Vajon miért zavarhatta őket? Leegyszerűsítve: voltak, akik bizonyítékokat követeltek isten létezésére, mások „bizonyítékokat” soroltak arra, hogy nem létezik, nem létezhet. Új kollégám szelíd mosollyal azt válaszolta, hogy kell-e annál komolyabb bizonyíték, hogy ott érzi magában minden pillanatban. Azóta is – mint írtam, már sok-sok éve.
Azzal kezdtem, hogy a HITet nem kötöm semmilyen valláshoz, pláne egyházhoz, általánosan és pozitív értelemben használom. Mindenki maga választhat a transzcendentális világfelfogás és az immanens anyagiság között. Utóbbit még mindig meg lehet élni az anyag „transzcendenciájaként” is, ami alatt az emberi agy – ha úgy tetszik anyagon túli, holott éppen abból fakadó – teremtő intelligenciáját értem materiális és szellemi értelemben egyaránt. (Miért kellene bármit is példaként felhozni az ember teremtette szellemi és anyagi világból?)
A HIT – fenti példában leírt gyógyító – ereje általános értelemben ÉN-építő éltetőerőt jelent a számomra. Függetlenül attól, hogy van, aki az anyag, és van, aki isten teremtette intelligenciájából meríti HITét. Ez az éltető és ÉN-építő erejű HIT adja a „Képes vagyok rá!” energiánkat, amit semmi nem pótolhat.
Természetesen a HITet sem kapjuk ingyen, meg kell dolgoznunk érte, mert csak munkával szerezhetjük meg, semmilyen hipermarketben nem árusítják. És minél több munkával szerezzük meg, annál többet ér, annál hatásosabb, annál több energiát ad. De vigyázzunk a bőven kínált „instant hitekkel”, mert amilyen könnyen jönnek, olyan könnyen el is „olvadnak”, és amúgy sem sokat érnek. Inkább semmit.
A HIT nemcsak ÉN-építő, hanem – ÉNünkön keresztül – világteremtő erő is. Gondolom evidencia, hogy bensőnkben a magunk teremtette világban élünk. Ha úgy tetszik, hitünk mondja meg, azaz hitünkön keresztül mi mondjuk meg magunknak – például –, hogy a világ jó vagy rossz.
Ha a HITünk szerint jó, akkor már ezzel is jobbá tettük a világot, de még inkább azzal, hogy tetteink HITünkhöz igazodnak: a jóhoz jobbak vagyunk, és még jobbá tesszük. Immár nemcsak HITünk virtuális világában, hanem a valóságban is, és mások számára is.
Ez viszont másokra is hat. Egyrészt azért, mert e pozitív kisugárzás által ők is könnyebben hihetik jónak a világot, tetteik pedig a HITükhöz igazodnak. Másrészt azért, mert pozitív beteljesítő elvárásként fogalmazódik meg (Pygmalion-hatás), amely jobbá tesz. Így indul be a HIT láncreakciója. (Ugye érzed a veszélyt, hogy hasonló láncreakciót indíthatunk el azzal is, ha rossznak hisszük a világot? Igen, már a puszta gondolattal is rosszabbá tettük!)
Ezért nem tudok mást ajánlani Neked sem, mint magamnak: jóra gondolj, ha jót akarsz!
