Neked melyik a legfontosabb szó a világon? … Miért? … Nekem a Miért? … Hogy miért? Éppen ezért! Komolyra fordítva a szót: azért, mert kérdés nélkül nincs válasz. És nem válasz az, még ha elfogadod is, ami nem állja ki a Miért? próbáját. A legtöbb ÉN-probléma hátterében a fel nem tett Miért?-ek állnak. Miért? Azért, mert Miért?-ek nélkül nincs válasz arra, hogy ki vagy (és miért!), mik a mozgatórugóid és miért.

1., Az ember gondolkodó lény… elvileg.

2., Csak abban tévedett, hogy mindig igaza van.

3., Vannak, akiknek a kalitkájuk jelenti a szabadságot.

És akkor végre meglátta az örvénylő ragyogást, amely mint egy végtelenbe vesző fényalagút, mutatta az utat. De nemcsak mutatta, hanem be is szippantotta őt. Közben meg úgy érezte, hogy az a távoli vakító fény belőle árad, mert sikerült felszabadítania magában… Látta, ahogy sugárzik-árad belőle a fény, átragyog az arcán. Már csak messziről hallotta a Mester szavait: „Benned van a fény… én csak segítek felizzítani! Benned van a tudás, bölcsesség… amihez kell ez a fény, én csak segítek neked… Kapcsold ki a gondolkodásodat, amely megakadályozza a tisztánlátást… hogy megértsd a dolgok… a világ lényegét… és önmagad! Hogy önmagad lehess! Én csak segítek neked… én csak ahhoz kellek, hogy beindítsam ezt a láncreakciót! A belőlem áradó fény…”

Az ember azt hinné, hogy tisztul(t) a kép, hogy sikerül(t) áttörni magunkat évszázadok, évezredek sötétségén, mint egy vastagon kormos üvegen… Aztán olvasom, hogy igazán sötét korban élünk… és hogy ennek az az igazi oka – mármint a cikk szerzője szerint –, hogy „az ember teljesen öntudatlanná vált”.  

1.,
– Az isten se tud kiigazodni rajtad!
– Mikor mondta neked?

2.,
– Ha én Amerikában születtem volna…!
– Mondjuk indiánnak?

„Szavazz rám!” – jött a barátságos „biztatás” egy Facebook-bejegyzésben. A „rám” az illető blogja volt. Meglepődtem, pedig nem vagyok naiv, tudom, hogy mennek a „dolgok”… Fogalmazhatnék persze elegánsabban, tudományosabban, de minek, amikor ez így pontosan leírja közállapotainkat. A „Szavazz rám!” – nem újdonság, csakhogy én a verseny híve vagyok, a tiszta versenyé… vagyis anakronisztikus figura, mondhatni közröhej tárgya a „Szavazz rám!” egyre terebélyesedő táborában.

„Nagy voltál…!” – veregették a vállát, mert azonnal körülvették a folyosón, amikor kicsöngettek. Aztán pedig szinte egymással versengve bizonygatták, hogy ők is ugyanúgy… hogy ők is pont azt akarták mondani annak a szemétnek. „De valahogy mégsem mondtátok!” – sajgott fel benne. Nézte és hallgatta őket, és valami mélyről jövő émelygés és undor vett rajta erőt. Fordult is el, indult a raportra az igazgatóiba. „Én persze még azt is megmondtam volna annak a görénynek…” – hallotta meg az egyik szájhőst. „Frankó – fordult vissza –, akkor gyere velem, ott lesz ő is az igazgatóiban! … Gyertek ti is, ha ti is…” De a végének már nem volt közönsége: elillantak, mint a sosem volt bátorságuk.

„Miért, Uram… hogy engedhetted?” – hallottam a kérdést egy minapi ámokfutásról tudósító egyik fotó kapcsán. Pontosabban fogalmazva: ezt a kérdést vélte valaki „kihallani” a fényképen látható férfi – feltehetően az egyik áldozat hozzátartozója – tekintetéből, amit az égre vetett. Vádlón. Vagy „csak” elkeseredetten… Így – a kép alapján – csak beleérzés ez is, az is. Az idézett kérdés is: „Miért, Uram… hogy engedhetted?”