1., Meggyónta, hogy már nem hisz Istenben.

2., Pap akart lenni… pedig nem is hitt Istenben.

3., Pokoli volt… pedig a mennyországról prédikált.

Már órák óta a fekete pillangó láthatatlan szárnyaival bíbelődött – mindig ezzel ment el a legtöbb idő. Igazából meg sem lepődött már, különben is, csak az órára pillantva érzékelte az idő múlását, annyira belefeledkezett a festésbe. Nem csak a kihívás miatt, hiszen a láthatatlan láthatóvá tétele… még akkor is, ha az ő szintjén igazából nem is volt kihívás… csupán munkaigényes. És egy pillangó mégiscsak egy pillangó, amelynek érzékeltetnie kell, hogy bármikor szabadon elrepülhet!

Kezdhetném azzal, hogy „Bovaryné én vagyok”, illetve hogy Gustave Flaubert Bovaryné – mármint hogy a legendárium szerint a híres író mondta magáról, hogy azonos az általa megálmodott és megalkotott nőalakkal. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy a képen sem a címben említett Popovy nővéreket látod, hanem két alkotásukat. Akikbe nem nehéz beleérezni a két alkotót.

1., A legszebb álmainkat éljük, nem álmodjuk. 

2., Mindkét gyáva a másik bátorságában bízott.

3., Minél többet kapott, annál inkább kevesellte.

„Amikor felnövök, kisfiú szeretnék lenni” – olvasom az egyik Facebook-oldalon Joseph Heller szavait. Úgy tűnik, az idézet egyezik a posztoló vágyával. (Szinte már látom is a szőrmók pasit „cuki cumikával a szájában”.) Bizonyára jó hír számára, hogy sokaknak sikerült – csak körül kell nézni: infantilis emberek…

Mintha már mosolygott volna rá ez a vonzó férfi… Mintha már hallotta volna ezeket a szerelmes szavakat, amiket a fülébe sugdos… Mintha már érezte volna bőrének illatát… és az édes bizsergést is, amit kiváltott… mint ujjai érintése is, ahogy végigsimogatta a testét. … Mintha már hallotta volna ezt a hangot is… az ajtóét… ahogy becsapta, rácsapta… úgy, hogy azt hitte, millió darabra hullik az üveg belőle. Igen, mintha már ezt is hallotta volna! Mint a nyeglén odavetett, kelletlen beismerést, hogy van valakije… hogy már más a valakije… a mindene! … Mintha már szakadt volna meg így a szíve! Igen, most már emlékszik… akkor is pont ezt érezte, hogy: mintha már szakadt volna meg így a szíve…

Ebbe a Jack Canfield idézetbe botlottam az egyik Facebook-oldalon: „Valójában az érzés indítja be a vonzást, a gondolat vagy a kép önmagában nem elég. A legtöbb ember azt hiszi, hogy ha pozitív gondolatai vannak, vagy ha vizualizálja, amit szeretne, akkor meg is kapja azt. Mindez azonban nem elegendő, ha közben nem érzed magad gazdagnak, boldognak és szeretettel telinek. Ebben az esetben ugyanis nem jön létre a vonzás.” Jaj!!