„Meg tudná fojtani egy kanál vízben…” – milyen brutálisan fejezi ki a gyűlöletet ez a pár szó. Azt a gyűlöletet, amely egyre több emberben izzik fel… és perzsel belőlük kifelé. Emberek, akiknek a szabadság a gyűlölet szabadsága. Miközben fülsiketítően harsog a „tolerancia” és a „szeretet”.

„Neked van valakid… ne is tagadd!” – támadt az asszony a férjére azonnal, ahogy az belépett az ajtón. „Szervusz, drágám!” – köszönt neki a férfi, és meg akarta csókolni, de a felesége dühtől szikrázó szemei megbénították. „Te megőrültél?” – kérdezte döbbenten az asszony. Aztán újult erővel…

„Szeretet az, amit annak érzek” – mondta az asszony a férjének. „Így van, szeretet az, amit annak érzek – válaszolta a férfi –, és szeretetnek érzem, amit adok neked.” „Én meg azt érzem, hogy ez nem szeretet – vágott vissza a felesége –, mert nem az, amit én szeretetnek érzek.”

Önmagadon kívül senkiben sem csalódhatsz. … Hogy miféle hülyeség ez már megint? Hogy éppen most csalódtál a pasidban/csajodban… harminc év után a férjedben/feleségedben… a barátodban… az emberekben… a világban… az igazságban?

Az interneten futottam bele az okításba… már a cikk címe is igen sokatmondó volt, valami ilyesmi: „Hogyan tudod bevonni a csajodat a közös pornónézésbe?” Persze inkább felkiáltójel kívánkozna a végére, hogy: „Vond be!” Mert ugye, be kell vonni… már ha pornósat akarsz játszani vele szeretkezés…

„Szeretlek, csak nem tudom kimutatni az érzelmeimet…” – ó, hogy hányszor hallottam, olvastam a női panaszt, hogy a „drága férfi”… lásd az idézetet! Esetleg kiegészítve azzal, hogy: „Különben sem beszélni kell erről!” Gondolatkísérlet: képzeljük csak el Júliát, akit Rómeó azzal hódít meg, hogy nem…