Nem az a legnagyobb hiba, ha hazudsz magadnak, hanem az, ha elhiszed azt a hazugságot – bár a hiba helyett bűnt is mondhatnék. Más irányból közelítve lehetne akár hozsannázni is, hogy lám, milyen nagyszerű az emberi elme, hogy védi a „gazdit” a valóságtól… attól, ami a komfortérzetét fenyegeti!

1.,
– Azért iszom, mert felejteni akarok!
– Felejteni… mit is?
– Hát például, hogy alkoholista vagyok.

2.,
– Mit olvasol?
– Semmit.
– Hogy lehet a semmit olvasni?

1., Bátran elébe ment a múltjának.

2., Csodálatos élete volt… csak nem vette észre.

3., Nem félt a jövőtől… mondták, hogy neki nincs is.

„Meg tudná fojtani egy kanál vízben…” – milyen brutálisan fejezi ki a gyűlöletet ez a pár szó. Azt a gyűlöletet, amely egyre több emberben izzik fel… és perzsel belőlük kifelé. Emberek, akiknek a szabadság a gyűlölet szabadsága. Miközben fülsiketítően harsog a „tolerancia” és a „szeretet”.

Szentimentális vacak, ócska primitív szemét… – és még sorolhatnám a megbélyegző minősítéseket, amelyek nemcsak műveknek, produkcióknak, előadóknak szólnak, hanem azoknak az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak is üzennek, akiknek tetszik a szentimentális vacak, ócska primitív szemét… Sőt – már bocsánat! – akár katartikus élményt jelent nekik!