Ahány szót ismersz, annyiból áll Neked a világ. Ahány szín van a palettádon, annyiból kell megfestened Önmagadat és a világodat.  Ha csak fekete és fehér van a palettádon, akkor szürke leszel Te is és a világod is, hiszen feketéből és fehérből nem lehet okkert vagy kármint keverni. Semmit, csak szürkét!

Nem tudom, észrevetted-e, hogy egyre többen vannak. Mielőtt félreértenél, nem a világszépékre gondolok, hanem azokra – persze világszépék is lehetnek közöttük(!) –, akik a Facebookon nemes egyszerűséggel és példamutató szerénységgel az univerzumot jelölik meg iskolájukként. Olyan titkok tudói ők, hogy még azt sem zárhatjuk ki, hogy az univerzumon is túl… csak hát a szerénység! És Miss Universe könnyen lehet, hogy Mr. és Mrs. Universe gyermeke, hiszen Mr. és Mrs. Universe is egyre több van.

1., Már több kötettel bizonyította tehetségtelenségét.

2., Amilyen sok verset tudott kívülről, olyan keveset értett.

3., A ripacs sikerének titka, hogy vele sokan tudnak azonosulni.

„Hit nélkül csak bukfencet lehet vetni, keresztet nem” – visszhangoztak agyában barátnője szavai, amiket még a templom előtt beszélgetve mondott neki. Először csak szelíden megjegyezte: „Nem úgy kell keresztet vetni…” Aztán el is magyarázta, hogy nem a „koreográfiával” van baj, hanem a tartalommal, helyesebben a hiányával… úgy pedig semmit sem ér az egész. „Hát ez az!” – ismerte el magában… mert pont azt érezte, hogy: „Semmit sem ér az egész!”

„Halva született szavak!” – jutott eszébe a számítógép-monitort nézve. A sírás kerülgette… miközben az örömért írt, az írás eksztázisáért. Ami megint elmaradt… ahogy egy ideje mind gyakrabban. Helyette keserűség, üresség… kiégettség. Nézte a halott szavakat, amelyek négy, az egész képernyőt betöltő karakterré álltak össze, hogy egyre gyorsabban villogva követeljék: MÉG! MÉG! MÉG!  

1., Semmije nem volt, csak irigyei.

2., Nem stílusa nem volt, hanem pénze.

3., Majdnem olyan csinos volt, mint a hozománya.