Csak mondta és mondta… talán attól félt, hogy a csendből kihallatszana az igazság. Csak mondta és mondta… talán abban bízott, hogy hazug szavai elnyomják a csend igazságát. … Csak hallgatta és hallgatta… közben pontosan tudta, hogy miért mondja és mondja…
Csak hallgatta és hallgatta… igazából örült neki, hogy csak mondja és mondja… Talán abban bízott, hogy hazug szavai elnyomják az ő csendjének igazságát is: „Tudom, hogy hazudsz… hogy hazugság minden szavad!”
Talán attól félt, hogy ő is csak mondaná és mondaná…
Az egyik csak mondta és mondta…
A másik csak hallgatta és hallgatta…
És mindketten tudták, hogy hazudnak.
Persze hogy közhely!
És mégis hányan csak mondják és mondják… hallgatják és hallgatják… holott sem túlharsogni, sem elhallgatni nem lehet: „Tudom, hogy hazudsz… hazugság minden szavad!”
Akkor mégis miért?
Talán csak azért, hogy legyen kivel „beszélgetniük”.
