Cenzúra! … Ugye, már a szó láttán is kirázott a hideg?! … Cenzor! … Milyen kép jelent meg előtted? Nyilván valamilyen merev, szigorú arc… vagy talán egy „kedvesen mosolygós”… netán egy átlátszóan nyájas…? Melyik a visszataszítóbb? Lehet, hogy egy másik… mondjuk az, amelyik benned él?

Aki festett már olajfestékkel, tudja, hogy mit jelent összepiszkítani egy képet… túlfesteni, hogy koszfoltokká váljanak a korábban mégoly ragyogó színek is. Ugyanígy van a gondolkodással is… a túlgondolkodással, amikor már nem tisztul, hanem koszolódik a „kép”.

Csak mondta és mondta… talán attól félt, hogy a csendből kihallatszana az igazság. Csak mondta és mondta… talán abban bízott, hogy hazug szavai elnyomják a csend igazságát. … Csak hallgatta és hallgatta… közben pontosan tudta, hogy miért mondja és mondja…