„Az első benyomás csapda” – szól a közkeletű figyelmeztetés, hogy ne alkossunk véleményt az első impulzusok alapján. Miért is? Egy: merthogy akkor nem adunk magunknak időt arra, hogy felfedezzük a másikban azokat az értékeket, amelyek felfedezéséhez bizony idő kell. Ezzel pedig önmagunkat is becsapjuk, megrövidítjük. Kettő: merthogy méltánytalan a másikkal szemben. De mennyi időt kell adni?

Érezheted olykor úgy, hogy bekoszolnak a rád fröcskölt „tisztaságukkal”… hogy halálra döfködnek a „szeretetükkel”…  hogy agyhalott leszel a „bölcsességüktől”… hogy a pokolba taszítanak azzal, hogy a „mennybe” akarnak emelni…  hogy lelked elkárhozik álszentjeik prédikációjától… hogy… Hogy a végtelenségig lehetne sorolni, ahogy ellened akarják fordítani a világodat… önmagadat!

1., Szó: gyógyszer vagy méreg.

2., A szópárbajba is bele lehet halni.

3., Kitüntetésnek szánták… sértésnek vette.

Jobb emberek szeretnének lenni ‒ olvasom, hallom egyre többször és többektől (művészektől, újságíróktól, üzletemberektől…). Vajon miért kell ezt a vágyat és elszánást (mert fogadkozásokat is megfogalmaztak) nyilvánosságra hozni? Miért nem elég, hogy megváltoznak és kész? Feltételezem, üzenni akarnak a társadalomnak, hogy kövessék őket. (Meg persze maguknak is: most már nincs mese, be kell tartanod, hiszen számon kérhetik, nem szégyenülhetsz meg!)

1., Minél őszintébb volt, annál kevésbé hittek neki.

2., Már nem tudott akkorát hazudni, hogy el ne higgyék neki.

3., Azért volt olyan hangos, hogy ne hallják: kong az ürességtől.