Nézte a barnászöld aláfestést a vakkeretre feszített vásznon. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy hányszor sírta vissza az aláfestést, merthogy utólag jobban tetszett neki, mint az elkészült festmény. „Ez van!” – mondta magában, miközben már bizsergett benne a vágy, hogy elkezdje fejleszteni a képet, hogy hozzálásson az „igazi” festéséhez. A régi, nagy mesterek munkamódszerét követte… több rétegben… kéjesen lazúrozva… Igen, kéjesen, mert élvezte a festés minden pillanatát. Bár néha a végeredmény(!)… mint amikor végig jó, sőt csodás, aztán mégis elmarad az orgazmus.