Szimbiózis

Hatalmi perverzió

2024. augusztus 17. - Teplán Ervin

Történelmi példák – a népirtásokat is beleértve! – és napi tapasztalatok egyaránt bizonyítják, hogy azok, akik nem tudnak önmagukon uralkodni, másokon akarnak. Vannak közöttük olyanok is, akik még arra sem veszik a fáradságot, hogy „szolgálat”-nak hazudják uralkodásukat, hatalmaskodásukat.

hatalmi_perverzio_xx_xx_xxx.jpg

Tovább

„Megáll az idő…”

„Megáll az idő…” – kezdte el sercegni bennem egy „gramofon” a régi-régi slágert, amikor egy Facebook-bejegyzés kommentjéhez fűzött megjegyzésemre érkezett választ olvastam. „Megáll az idő…” – hallottam közben ismét… aztán megint, újra és újra. Elakadt a tű a „régi korongon”… „megállt az idő”, hogy stílszerűen fogalmazzak. Mármint a belső „gramofonnak” „állt” meg… helyesebben a lemez… a tű… de mindegy is.

negall_az_ido_x_xx_xxx.jpg

Tovább

Csak szexre kellesz!

Csak szexre kellesz! – mondja a korábbi amerikai filmsiker magyar címe. Csak szexre kellesz! – vajon hányan mondják ezt, akár naponta? Persze általában csak magukban és főleg azok – a közvélekedés szerint jellemzően férfiak –, akik egyéjszakás vágyaikhoz keresnek alkalmi partnert. Megint persze és megint általában úgy, hogy nem a „Csak szexre kellesz!” vallomással akarják levenni lábukról áldozataikat. Azért írok áldozatokat, mert mi mások lennének azok, akik bedőlnek a kamu szövegeknek, a megtévesztésnek, a valóság – Csak szexre kellesz! – gondos eltitkolásának.

csak_szexre_kellesz_x_xx_xxxxx.jpg

Tovább

Szeretet az, amit annak érzek

„Szeretet az, amit annak érzek” – mondta az asszony a férjének. „Így van, szeretet az, amit annak érzek – válaszolta a férfi –, és szeretetnek érzem, amit adok neked.” „Én meg azt érzem, hogy ez nem szeretet – vágott vissza a felesége –, mert nem az, amit én szeretetnek érzek.”

szeretet_az_amit_annak_erzek_x_xx_xxxxx.jpg

Tovább

Feminizmus vs. (ön)szexualizáció

Komoly és jogos harc folyik a nők szexualizációja ellen (vagyis lényegében a mögötte álló szexista[!], hímsoviniszta[!] hímdominancia[!] ellen). Mindeközben érthetetlen(?) módon egyes nők önszexualizációjának(!) lehetünk szemtanúi. Legszemléletesebb példákkal a maximálisan profitorientált popzene(ipar) szolgál: nagyüzemi szinten, futószalagon termeli-szállítja a szexualizált nőket mint dömpingárut.

feminizmus_vs_onszexualizacio_xxx_xxx_x.jpg

Tovább

Erőszaktevők

Téged megerőszakoltak már? Nem? Meg se próbálták? Nem? Biztos? Akkor nagyon szerencsés vagy! Mondhatni: kivételesen szerencsés! … De nem lehet, hogy csak a fizikai erőszakra szűkítetted le a kérdést? … Hogy miért nem úgy kérdeztem…? Nem véletlenül… pont azért, mert általában a fizikai erőszakra gondolnak az emberek, ha az erőszak kifejezéssel találkoznak.

eroszaktevok_1xxxxx.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása