„Amikor felnövök, kisfiú szeretnék lenni” – olvasom az egyik Facebook-oldalon Joseph Heller szavait. Úgy tűnik, az idézet egyezik a posztoló vágyával. (Szinte már látom is a szőrmók pasit „cuki cumikával a szájában”.) Bizonyára jó hír számára, hogy sokaknak sikerült – csak körül kell nézni: infantilis emberek…

Mintha már mosolygott volna rá ez a vonzó férfi… Mintha már hallotta volna ezeket a szerelmes szavakat, amiket a fülébe sugdos… Mintha már érezte volna bőrének illatát… és az édes bizsergést is, amit kiváltott… mint ujjai érintése is, ahogy végigsimogatta a testét. … Mintha már hallotta volna ezt a hangot is… az ajtóét… ahogy becsapta, rácsapta… úgy, hogy azt hitte, millió darabra hullik az üveg belőle. Igen, mintha már ezt is hallotta volna! Mint a nyeglén odavetett, kelletlen beismerést, hogy van valakije… hogy már más a valakije… a mindene! … Mintha már szakadt volna meg így a szíve! Igen, most már emlékszik… akkor is pont ezt érezte, hogy: mintha már szakadt volna meg így a szíve…

Ebbe a Jack Canfield idézetbe botlottam az egyik Facebook-oldalon: „Valójában az érzés indítja be a vonzást, a gondolat vagy a kép önmagában nem elég. A legtöbb ember azt hiszi, hogy ha pozitív gondolatai vannak, vagy ha vizualizálja, amit szeretne, akkor meg is kapja azt. Mindez azonban nem elegendő, ha közben nem érzed magad gazdagnak, boldognak és szeretettel telinek. Ebben az esetben ugyanis nem jön létre a vonzás.” Jaj!!

1.,
– Tudom, hogy megcsaltál! – vágja férje fejéhez az asszony.
– Akkor miért kérdezed már egy órája?

2.,
– Nem tudnálak megcsalni – mondja a férfi a nőnek.
– Jézusom, impotens vagy?

Yes – csak rajongóknak! Bővebben: a pénzért rajongóknak.… Meglepődtél… de miért? Hiszen mi másért, ha nem a pénzért rajong az, aki a címben jelzett webes platformra regisztrálva, jellemzően a magáról feltett intim (vagy egyenesen pornó) fotókból-videókból kíván busásan profitálni. Természetesen az említettek fizetős oldalait látogatók szintén pénzért rajonganak, csakhogy ők azért fizetnek, hogy rajonghassanak! Nagyon nem ugyanaz a kettő.

Mottónak azt írnám, hogy színészkedésért sosem adnak Oscar-díjat! De erről majd később, kezdjük az elején – lássuk a történetet! Akkor szakítottak, amikor egyszer végre jó volt neki. Illetve mindjárt háromszor is… vagyis majdnem háromszor, mert az a hülye leállt, mielőtt harmadszor is… „Nekem te ne játszd meg… vagyis el, hogy…! Azért se, mert azonnal észreveszem!” Utóbbit akkor mondta, amikor már a gatyáját húzta. Belőle pedig kitört a röhögés, hogy pont most, amikor végre nem kellett megjátszania…!

Történelmi példák – a népirtásokat is beleértve! – és napi tapasztalatok egyaránt bizonyítják, hogy azok, akik nem tudnak önmagukon uralkodni, másokon akarnak. Vannak közöttük olyanok is, akik még arra sem veszik a fáradságot, hogy „szolgálat”-nak hazudják uralkodásukat, hatalmaskodásukat.