1., Statiszta volt a saját életében.

2., Nagy jövő előtt állt… egész életében.

3., Magának való volt… később már magának se.

Cenzúra! … Ugye, már a szó láttán is kirázott a hideg?! … Cenzor! … Milyen kép jelent meg előtted? Nyilván valamilyen merev, szigorú arc… vagy talán egy „kedvesen mosolygós”… netán egy átlátszóan nyájas…? Melyik a visszataszítóbb? Lehet, hogy egy másik… mondjuk az, amelyik benned él?

1., Büntetésből lepergett előtte élete filmje.

2., Hamiskártyás lett… csak hogy bevegyék a partiba.

3., Sikerült megvalósítania önmagát… ez lett a veszte.

Nemrég olvastam, hogy Finnországban politikai és egyéb nagyokosokban felmerült a gondolat, hogy ma már teljesen felesleges a kisiskolásokat kézírásra (betűvetésre) tanítással fárasztani. Az ő dolguk. Bennem viszont – nyilván mint őskövületben, aki inkompatibilis az ilyen „haladással”– előjöttek a szebbnél szebb emlékek, amelyek az írástanuláshoz kapcsolódnak (gyönyörűen formáztam a betűket, és élvezettel – aztán következett a külső megerősítés mint sikerélmény, a dicséret, és hogy példaként mutogatták… stb.).

Azt hiszem, mindenki szeretné tudni, hogy hol lakik a boldogság. Nos, van, aki házszámra pontosan megmondja – csupán hinned kell benne, meg a „tudományában”! Illetve abban, amit ő, a hozzá hasonló „tudósok” és hívőik tudománynak tartanak. Az említett „tudós” „egzakt algoritmussal” dolgozik, „színtiszta matematika”… A jelszó: „A számok nem hazudnak!”