Azért még ma is találkozni vele, noha jóval ritkábban, mint régen. A fiatalabbak között bizonyára vannak, akik nem is tudják, mit takar a szó: légypapír. Mit is? Természetesen a halált, a legyek halálát… Halálcsapda… rárepülnek… és az ígért mennyország helyett a pokol! Ez persze most olyan antropomorf izé… de az agonizálás és a pusztulás, az bizony az, ami: halál. Térjünk vissza az említett antropomorf izére! Láttad már a legyek arcát a légypapíron? Persze, hogyan is láthattad volna! Akkor képzeld el…! El tudod képzelni, hogy mosolyognak?
És azt, hogy szárnyalnak a boldogságtól? Na persze, hogy is tudnának a méregbe ragadt szárnyaikkal! Jól sejted, hogy nem a legyek miatt… hagyjuk is őket! Meg az antropomorf izét is, fókuszáljunk csak az emberre!
Az emberekre a „légypapíron”!
Igen, idézőjelekkel! Nem csak azért, mert korunk az idézőjelek kora, a pszeudóé… Semmi sem az, ami… (Csak a halál.) Emberek a „légypapíron”, „légypapírokon”… Hogy milyen „légypapírokról” beszélek? Jogos a kérdés, hiszen a legyeknek csak egy légypapírjuk van, az a bizonyos halálcsapda. Az embernek bizony több: eszmék, dolgok… a szex, a pénz, a hatalom… És az ember(!), a másik ember, a „légypapír”-ember!
A „légypapír”-ember annyival veszélyesebb a légypapírnál, hogy már messziről „rá lehet ragadni”! Még fizikai kontaktus sem kell! Nem részletezem, hiszen tudod… ha mégsem, akkor gondold tovább!
Most pedig jöjjenek az arcok… igen, a „légypapíron”!
Nos?
Látod?
Sugárzó boldogság, eufória… mennyország… megvilágosodás… flow…
Ugye emlékszel még, hogy korunk az idézőjelek kora, a pszeudóé?
Bizony-bizony… rakd csak ki az idézőjeleket! De még inkább a felkiáltójelet, hogy: Vigyázat, „légypapír”!
Vagy kiáltsd a „légypapírról” (ha még tudsz majd), amikor már rádöbbentél…!
