1., Úgy érezte, eltörpül a saját nagysága mellett.
2., Képtelen volt felnőni a magáról kialakított képhez.
3., Annál inkább felnéztek rá, minél inkább lenézte őket.

1., Úgy érezte, eltörpül a saját nagysága mellett.
2., Képtelen volt felnőni a magáról kialakított képhez.
3., Annál inkább felnéztek rá, minél inkább lenézte őket.

„Az első benyomás csapda” – szól a közkeletű figyelmeztetés, hogy ne alkossunk véleményt az első impulzusok alapján. Miért is? Egy: merthogy akkor nem adunk magunknak időt arra, hogy felfedezzük a másikban azokat az értékeket, amelyek felfedezéséhez bizony idő kell. Ezzel pedig önmagunkat is becsapjuk, megrövidítjük. Kettő: merthogy méltánytalan a másikkal szemben. De mennyi időt kell adni?


Érezheted olykor úgy, hogy bekoszolnak a rád fröcskölt „tisztaságukkal”… hogy halálra döfködnek a „szeretetükkel”… hogy agyhalott leszel a „bölcsességüktől”… hogy a pokolba taszítanak azzal, hogy a „mennybe” akarnak emelni… hogy lelked elkárhozik álszentjeik prédikációjától… hogy… Hogy a végtelenségig lehetne sorolni, ahogy ellened akarják fordítani a világodat… önmagadat!


1., Szó: gyógyszer vagy méreg.
2., A szópárbajba is bele lehet halni.
3., Kitüntetésnek szánták… sértésnek vette.


Jobb emberek szeretnének lenni ‒ olvasom, hallom egyre többször és többektől (művészektől, újságíróktól, üzletemberektől…). Vajon miért kell ezt a vágyat és elszánást (mert fogadkozásokat is megfogalmaztak) nyilvánosságra hozni? Miért nem elég, hogy megváltoznak és kész? Feltételezem, üzenni akarnak a társadalomnak, hogy kövessék őket. (Meg persze maguknak is: most már nincs mese, be kell tartanod, hiszen számon kérhetik, nem szégyenülhetsz meg!)
