„Az első benyomás csapda” – szól a közkeletű figyelmeztetés, hogy ne alkossunk véleményt az első impulzusok alapján. Miért is? Egy: merthogy akkor nem adunk magunknak időt arra, hogy felfedezzük a másikban azokat az értékeket, amelyek felfedezéséhez bizony idő kell. Ezzel pedig önmagunkat is becsapjuk, megrövidítjük. Kettő: merthogy méltánytalan a másikkal szemben. De mennyi időt kell adni?
„Ahol nincs, ott ne keress!” – szól egy másik közkeletű figyelmeztetés. De mikor derül ki, hogy nincs? Mármint az, amit mi keresünk. Bizony nem egyszer kiderül, hogy már az első benyomás helyes volt!
„Azt találod, amit keresel” – valami hasonlót mond egy harmadik figyelmeztetés. Fontos figyelmeztetés, mert lehet, hogy annyira méltányos akarsz lenni a másikhoz, hogy önmagadat csapod be! Annyira keresed benne a jót, az értéket, hogy belelátod… felnagyítod… elfedve a valóságát. Az igazat keresed, és a hamisat találod… igaznak.
„Az első benyomás csapda” – szól a közkeletű figyelmeztetés…
Bizony az: hazugságcsapda, mert könyvtárnyi irodalma van a „pozitív első benyomáskeltés” hazugságtechnikáinak. Most jöhetne, hogy adjunk időt magunknak arra, hogy megnézzük, nem hazugság-e…! Meg hogy: ha hazugságot keresünk, akkor azt találunk… Na és persze, hogy: méltánytalan hazugságot feltételezni…
„Az első benyomás csapda” – szól a közkeletű figyelmeztetés… mert sokszor nem éred meg a másodikat… csak mert nem hittél az elsőnek. Hittél volna, csak…
