„A szeretet mindent legyőz!” – írja az egyik véleményvezér. Be kell vallanom: én ezt bizony sosem hittem el. Mert ugyebár a történelem, a jelen valóság… és például azért sem, ami pár mondattal később követi az idézett „biztatást”.

1., Sokba került neki, hogy nem érdekelte a pénz.

2., Olyan árva volt, hogy még egy árva háza se volt.

3., Ha ez itt a senki földje, és én egy senki vagyok…

„Nem vagyok elég szép!”„Nem vagyok elég szexi!”„Nem vagyok elég okos!”„Nem vagyok elég jó az ágyban!”„Nem vagyok elég jó a konyhában!”„Nem vagyok elég jó a munkahelyemen!”„Nem vagyok elég jó szerető!”„Nem vagyok elég jó anya!”„Nem vagyok elég jó… nem vagyok elég jó magamnak sem! Nem!” … Az előzőek azoknak a százmillióknak az önvádló, toxikus szavai, akik „nem elég jók”. Lásd, mint fent – azaz elsősorban önmaguknak. Talán meglepődtél a százmilliókon, én is, amikor olvastam, hogy ilyen nagyságrendben rombolják napról napra az amúgy sem acélos önbizalmukat lányok, asszonyok szerte a világban. (Persze férfiak is – nekik is megvannak a maguk „Nem vagyok elég jó…!” mantráik.)

„Nehogy már ennyivel megússza az a mocsok!” – horkant föl, és mérgesen a szemétbe hajította az interneten rendelt vudubabát. Aztán maga látott hozzá, hogy elkészítse – belevarrva valamennyi, ellene elkövetett bűnét annak a ribancnak. Igazából már a varrás közbeni indulatainak végezniük kellett volna a nővel, aki elszerette a férjét, mindez azonban csak előjátéka volt remélt bosszú-orgazmusának. Még hátravolt a rítus, amelyre oly gondosan készült.  Amikor végzett a varrással, előbb a piros papírból kivágott szívet ragasztotta a vudubabára, majd a dög – ahogy magában nevezte – internetről letöltött és kinyomtatott arcképét.

1., Már a saját gonoszsága sem okozott neki örömöt.

2., Minél többet lopott, annál jobban félt, hogy meglopják.

3., Megvetette az erőszakot… igaz, a gyengéket még inkább.