„Már ne is haragudj, ezt nem hiheted komolyan! – mondta a barátja csodálkozva, vagy inkább értetlenkedve. – Nem igaz, hogy nem látod… a Napnál világosabb! Nagy pénzekről döntesz… tíz- és százmilliókat viszel cégekhez… tőled függ, hogy ki mennyit…! Persze hogy körüludvarolnak, hízelegnek… dicsérnek, beválasztanak ide-oda, ennek-annak… előadói- és vacsorameghívások… El se hiszem, hogy tényleg nem látod, nem érted, hogy ez nem neked szól, hanem a pénznek, amit közvetítesz… ami ráadásul még csak nem is a tiéd.”

„Savanyú a szőlő? … Csak mert neked nem jött össze…” – válaszolta amaz, és tagadhatatlanul, gúny is volt a hangjában. „Oké, rendben! – felelte a barátja minden sértődés nélkül. – Emlékezz majd a szavaimra… nézd majd meg, hogy hányan maradnak a pénz előtt hajbókoló »barátaidból«, ha már nem leszel pénzosztó, élet-halál ura! Áldd a szerencsédet, ha nem akarnak majd bosszút állni… még azok is, akiknek százmilliós megbízásokat adtál… csak ki kellett »érdemelniük«!”

És most emlékszik! Ő tudja legjobban, hogy mekkora kamu a hivatalos bejelentés… Persze mások is, nagyon is jól tudják, hogy lényegében bukott ember. Nem volt képes alkalmazkodni a változásokhoz, főleg a konkurenciával nem tudott mit kezdeni, plusz a válság… Az utolsó két év vesszőfutás volt… már közben is érezte, hogy a háta mögött… a kárörvendők… Aztán hogy „távozott” a cég éléről a semmibe… önálló lett, saját vállalkozást indított, bízva a korábbi „nagyszerű kapcsolataiban”. Utólag persze már ez a bizakodás is oktalanságnak tűnik… hiszen maga is érezte a kárörvendőket… csak letagadta maga előtt!

Aztán eljött az „igazságtalanság pillanata…” Mármint őszerinte az igazságtalanság pillanata! Válaszra se méltatták az üzleti ajánlatait azok, akik korábban hajbókoltak előtte, helyesebben a pénz előtt, ami tőle függött. Most viszont ő kér pénzt… mert hiszen mi más lenne a „páratlan üzleti ajánlat”, amit kínál… körbe, mindenkinek. … Átnéznek rajta, még jó, ha nem gúnyos mosoly… vigyor…

És most emlékszik: „…nézd majd meg, hogy hányan maradnak a pénz előtt hajbókoló »barátaidból«, ha már nem leszel pénzosztó, élet-halál ura! Áldd a szerencsédet, ha nem akarnak bosszút állni…” 

Igazából még most sem érti… még most is hazudik magának. Persze, az emberek olyanok, amilyenek…

Csak azzal nem képes szembenézni, hogy ő milyen volt!