„Angyaaal? … Na persze, hát mi más! De nézd csak meg alaposabban!” – mondta a férfi indulatosan a fiúnak. … „Na, látod már, hogy ki is rejtőzik a szende angyalarc… angyalálarc mögött? Mert álarc, ha nem vetted volna észre!” – tette hozzá feldúltan. Aztán a szemei elkerekedtek… a fülének se akart hinni, amikor a fiú ártatlan őszinteséggel a hangjában azt felelte, hogy ő bizony nem lát semmilyen álarcot, ily módon nem is rejtőzhet mögötte senki. „Ez egy szűzies angyal” – mondta csendes határozottsággal.

„Te jó ég – fakadt ki a férfi –, te még hiszel az angyalokban?! … Hol vannak? … Hát tényleg nem látod?” A férfi nem értette a fiút: „Éppen ez az angyali a megtévesztés… Ne is tagadd, bedőltél neki te is! … Nézd csak meg újból…!”

A fiú mintha egy kissé elbizonytalanodott volna a képet nézve: „Nos… hát… talán… tényleg, mintha… valami, az angyalarc mögött… Valami… mintha áttetszene… de nem, nem lehet… hisz ez egy angyal…” A férfi észrevette a fiú arcán megjelenő érzelmeket. „Na, ugye?! Pedig még mindig foglya vagy annak az… annak az »angyalarc«-nak, még mindig nem akarod elhinni, hogy megtévesztett, rászedett… Persze megértelek, nehéz bevallani magunknak, hogy… Mert bizony az az angyalarc… az ördög álarca!”  

A férfi a fiú arcát fürkészte, hogy miképpen reagál – aztán, mivel úgy érezte, hogy még mindig nem tudta meggyőzni, még mindig nem tudta kinyitni a szemét, újra nekiveselkedett: „Bizony, ott van az ördög az angyalarcban… láthatod, mert nincs tökéletes álarca még az ördögnek sem!”

A fiú a képre meredt, előbb megdöbbent, majd mindjobban elkomorult, aztán dühös lett magára, hogy milyen könnyen rászedte ez az „ártatlan angyalarc”.

Amikor egy kissé lehiggadt, hálásan köszönte a férfinak, hogy felnyitotta a szemét. „Mit tegyek ezzel a pokolfajzattal?” – kérdezte a férfitől. Szavai semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy kész leszámolni az angyalálarcú ördöggel.

…

Angyalarc mint az ördög álarca – milyen közhelyszerű, ugye?

És mennyire mindennapos is, nem gondolod?

Nem?

Talán csak nem vetted észre… de majd… Mint ahogy sokan csak akkor vették észre, amikor az „angyalarc” csókra nyújtott ajkai hirtelen a pokol vulkánkitörésével perzselték… lelkük pedig a következő pillanatban a tűzlávába fagyott örökre. Ez az egyik verzió, a másik pedig az, hogy aléltan tapadtak az „angyalarc” kívánatos ajkaira, közben pedig megtörtént az ördögi lélekátömlesztés  – és a sátán új templomra lelt mindnyájukban!

Az ördög csak elvétve mutatkozik meg a saját pompájában, amikor vadászik… Tudja, hogy új szűz-lelkek megnyerésére esélye sem lenne pokoli ábrázatával, hiszen a szüzek szüzekre vágynak, a mennyországukat keresik, és nem a poklukat. (A pokol csak a sátánfajzatoknak ígéri a mennyországot – de azokkal az ördögnek már nincs dolga, hiszen azok már a hívei… hívői… rabjai!)

A sátán milliónyi „angyalarc”-ban kísért…

És milliónyi áldozata fordul az ég felé sírva: „Bárcsak láttam volna… vagy lett volna valaki, aki segít… megmutatva, hogy ki is bújik meg az angyalálarc mögött!”

Na igen, valóban nem mindenkinek van olyan szerencséje, hogy felnyissák a szemét! Ami – mint láttuk – nem is egyszerű feladat, hiszen olyan mennyei érzés, ha rámosolyog az emberre egy igazi angyal… a mennyországot ígérve… És persze hiszünk neki, mert hinni akarunk. Aztán pedig olyan nehéz belátni, hogy tévedtünk, szembenézni azzal, hogy rászedtek, átvertek bennünket. Sokan még a pokol kapujában is azt hiszik, hogy a mennyország vár rájuk! 

Jól tudja ezt az ördög, nagyon is jól…

És ki vállalja a harcot a sátánnal? Mert ne legyenek illúzióink, maga ellen hívja ki az, aki rámutat az angyalálarcra, hogy: „Lásd csak, ott az ördög, mögötte!”

Ezt is jól tudja az ördög… élvezi is, hogy félnek tőle, hogy rettegik…

Mint ahogy ő is azokat, akik szembe mernek szállni vele. Tudja, hogy ezekben az emberekben valami magasabb rendű erő lakozik… egy Szent György, aki kész megküzdeni a pokol sárkányával, akárhány szája is okádja rá kénköves tüzét!  

Angyalarcok… angyalarcok… és még sincs itt a mennyország! Csak nagyon keveseknek azok közül, akiknek angyalarca nem az ördög álarca. Sőt: sokaknak kínszenvedés és pokol! Azaz a sátán mennyországa – aki élvezi is, és meg is tesz érte mindent, hogy kiterjessze birodalmát mindenkire. Közben angyalálarca mögül „hívogatón” mosolyog! Milliónyi angyalálarcban! Milliónyi pokolcsapda! A lélek taposóaknái – amelyek a pokolba repítenek. Nem árt odafigyelni, hová lépünk! Ehhez persze látni is kell, nem csak nézni.

Mert a sátán a legtehetségesebb illuzionista! Ezt sose felejtsük!

…

Kanyarodjunk vissza a bevezető történetünkre! „Mit tegyek ezzel a pokolfajzattal?” – kérdezte a fiú a férfitől. Szavai semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy kész leszámolni az angyalálarcú ördöggel. Aztán várta a férfi válaszát, miközben még mindig az angyalarc-gyilkos ördögi pofát nézte, amely a képébe röhögött, cseppet sem ijedt meg az ő bosszúszomjas elszántságától Szóval nézte az ördögpofát a sátáni vigyorával… és egyre ismerősebbnek tűnt neki. Igen… egyre ismerősebbnek!

„Végezz vele!” – hallotta hirtelen a férfi acélkemény parancsát.

A fiú összerezzent, mert ez a „Végezz vele!” mintha az ő szívébe hasított volna. Nem értette, hogy miért, hiszen lényegében valami hasonló válaszra várt, mert maga is érezte és tudta, hogy: „Vagy ő, vagy én!” Mert az ördöggel nem lehet viccelni, hiszen ő sem tréfál: a lelkedet akarja. Bármi áron! És ennek ellenére… Lassan emelte tekintetét a férfira… aztán hátrahőkölt a rémülettől. A férfi angyalarc-gyilkos ördögi pofája a képébe röhögött, sátáni vigyora visszataszító elégedettséget tükrözött… Azt hitte, hogy a fiú már végzett is az angyallal.

Tévedett.

A fiún különös nyugalom vett erőt – amit maga sem értett –, és angyalarccal nézett rá… az ördögre, akinek ez maga volt a pokol. (Persze nem az a pokol, amelyik neki amúgy a mennyország!) Az angyal pedig nem ismert kegyelmet…

„Csak csatát veszítettem, nem háborút!” – szűkölte a sátán menekülés közben, majd eltűnt a saját pokoltűzében.

Eltűnt…

Miközben ott van mindenütt!

Nem tudhatod, talán ezeket a sorokat is ő írta!

A sátán nem létezik, csak az emberekben élő gonosz formájában – így lehetne összefoglalni a keresztény teoretikusok újabb állásfoglalását ördögügyben. Ennek ellenére a Vatikán nemrég újabb ördögűző konferenciát tartott…

Ui.: Én sem az ördögről írtam, hanem az emberekről. Emberek sátáni trükkjéről is, hogy az angyalt kiáltják ki ördögnek…