Egyszerre látta kívülről és élte meg belülről a történteket. Látta magát fogolyként – a többiek között –, és érezte a fájdalmat, amit a húsába vágó kötél okozott, miközben testét-lelkét halálos félelem járta át. Látta fogva tartói arcán a hittébolyt és a belőle fakadó kéjt… meg az örömöt, amit az általuk okozott szenvedés váltott ki belőlük – és nem volt kétsége afelől, hogy megölik őket. Csak azt nem értette, hogy miért nem tették meg azonnal.
De biztos volt benne, hogy oka van a kínszenvedéssel teli hosszú vándorlásuknak. Később látta a titokzatos ábrákat a falakon… aztán hamar megoldódott a rejtély – és mutatta a borzalmas véget, amit nekik szántak. Látta magát kékre festve – arcán a halálos félelemmel. Látta az őrjöngő tömeget a maja piramis tetejéről – és köztük állva is, amint fogolytársaival a sor(s)ára vár. Látta a jelent és a jövőt. Látta, ahogy törzsbéli fogolytársát az oltárkőre szorítják, és azt is, ahogy a maja pap a mellkasába döfi kését, majd az őrjöngő tömegnek felmutatja utolsókat dobbanó szívét.
És látta, ahogy vele teszi – közben érezte, ahogy a mellébe hasít a tőr és a fájdalom. Látta a szívét a maja pap kezében dobogni – miközben már nem érezte egyetlen dobbanását sem. Aztán látta, ahogy élettelen testét a mélybe lökik, és gurul lefelé a végeláthatatlan lépcsősoron. Érezte a fájdalmat, ahogy élettelen teste lépcsőről lépcsőre csapódik, és látta levágott fejét, az arcára fagyott néma ordítással. És legszívesebben ordított volna… talán ordított is… lehet, hogy arra riadt fel Apocalypto-álmából – a halálából, amit úgy élt túl, hogy mégis belehalt.
Ezt az álmát mesélte el a baráti társaságban kreacionizmus vagy evolúció ügyben egymásnak eső nagyokosoknak. Jelezve azt is, hogy talán másképpen gondolkodnának a világ magasabb intelligencia általi értelmes tervezettségéről, ha ők várnának sor(s)ukra az áldozati oltárkőnél, miközben testvérük szíve már a pap kezében…
Ahogy mondta, istenigazából sosem foglalkoztatta, hogyan keletkezett a világ – helyesebben fogalmazva: csak igen rövid ideig. Csupán addig, amíg be nem látta, hogy semmi értelme nincs ezen tipródnia. Mások „levetett mémjeiből” csipegetni és megpróbálni eldönteni a pillanatnyilag eldönthetetlent? Minek? Nem talált elegendő tudományos bizonyítékot az evolúcióra, szimpla hitté pedig nem akarta leegyszerűsíteni a kérdést. Ezért tolta el magától a kreacionista magyarázatokat is a különféle magasabb intelligenciákkal és világteremtő erejükkel.
„Sokkal jobban örülnék az evolúciónak, meg annak, hogy az anyag és az energia… és nem valami fensőbb intelligencia… – fejtegette bizonytalanul. – Az anyag meg az energia az olyan amorális… nem?” – kérdezte. – „Attól az állítólagos fensőbb meg magasabb rendű intelligenciá(k)tól én elsősorban magasabb rendű erkölcsiséget várnék, és azt, hogy megjelenjék a produktumban, azaz a teremtett világban is. Te hol látsz erkölcsiséget? Nem elszigetelt »Teréz anyákra« gondolok, hanem egyetemes működtető elvre. Közben meg ölésre épül a világ!” – Hosszan nézett maga elé, majd rám. – „Vér tapad mindenhez.”
„Kit érdekel az a fene magas intelligencia, ami milliónyi anyagot, növényt, élőlényt teremtett? – kérdezte. – Na jó, megemelem előtte a kalapom, mert a szerves kémiát vagy a biológiát megtanulni sem semmi, hát még az egészet megteremteni, beleértve azokat is, amikről még fogalmunk sincs, hogy egyáltalán léteznek! … És mi célból teremtette-teremtették az(ok) a bizonyos magasabb intelligencia-intelligenciák? … Hogy játszadozzanak a teremtett világukkal? Mik vagyunk, valamiféle 4D-s játékprogram? Vagy egy laboratórium kísérleti alanyai? Mit akarnak kikísérletezni rajtunk? Mit vizsgálnak, hogy miképpen öljük egymást (meg önmagunkat is)? Az általuk írt program szerint? Hiszen ha ők terveztek-teremtettek bennünket, akkor a programunkat is ők írták. Mondjuk keretprogramot, most meg nézik, hogy miként töltjük ki a kereteinket?”
„Ez-ezek az állítólagos magasabb intelligencia-intelligenciák valóban csak erre voltak képesek, vagy szándékosan építették az egészet az ölésre? – kérdezte, egyszerre magától és tőlem is. – Az ember öl, hogy éljen (meg persze szórakozásból is, de ez még borzasztóbb)! Öléssel jut táplálékhoz! – mondta vádlón. – Ez a logisztika csúcsteljesítménye, vágják rá erre a kreacionisták! De mi ez, ha nem a legborzasztóbb cinizmus, amellyel az élethez, a legszentebb dologhoz viszonyulnak! Logisztika: hogy mindig rendelkezésre álljon a friss táplálék! Egy másik élet, amit el kell pusztítani! Ez nekik a logisztika csúcsteljesítménye! – mondta egyre indulatosabban. – De kérdezem én: csak erre képes ez a fene magas intelligencia? Ölésre? Hiszen ők ölnek, mert ők írták a programunkat! Az anyagnak, energiának, evolúciónak… még csak-csak megbocsátom, hiszen ezek amorális tényezők, de a magasabb intelligenciának nem! – Kivárt, majd folytatta. – Az én kezembe ne adjon kést! De mégis, hogy megvédhessem magam! A többi ragadozótól – legyen az állat vagy ember! De én nem ölni születtem… Talán sérült bennem az ősprogram?”
„Magasabb intelligencia? Ugyan már! Nézd csak meg, mit hozott létre! Selejtet – nemcsak emberben, hanem a természetben is, amely olykor gyilkos erővel csap le az emberekre! – Hosszasan nézett a semmibe, majd hozzám fordult. – Láttad a földrengés meg a cunami képeit? Ez az a mestermű? A belül izzó sárgolyó, amit nem képes szabályozni a teremtője! Vagy – és ez már horror! – ez is a terv része? Az »értelmes tervezettségé«? Az immorális értelemé? És ezt az immorális »értelmet« programozta csúcstermékébe, az emberbe is? Van ennél erkölcstelenebb dolog?”
Kérdésében benne volt a válasza: nincs. És a megfellebbezhetetlen ítélet is: az a gyilkos, aki az ölésprogramot írta.
„Ezt kellene csodálni? Ezt a borzalmat, ezt a bomlott intelligenciát? – Ezekben a kérdésekben is benne volt a válasza. – Láttad volna csak azt a lenézést a nagyokosok szemében! Hallottad volna a fennhéjázó okoskodásukat… hogy nem értem! Mit, amire nincs magyarázat, csak belemagyarázás… amire nincs semmi bizonyíték! Szerencsére, mert addig van remény, hogy puszta agyrém ez az egész magasabb intelligencia… természetfeletti… meg és vagy valamiféle UFO-izék! Mi ez a magasabb intelligencia, valami totem? – Fáradt mosoly jelent meg a szája szegletében. – Miért kellene bennünket a Földre teremteni, haló testbe kényszeríteni a »halhatatlan« lelket? Meg kísértésbe vinni, próbára tenni, és pontozni, hogy kiálltuk-e a próbát! Miért nem élhetünk az örök szellemvilágban? Boldogságban, békében, szeretetben! Miért nem ilyen programot írtak, miért nem ilyen univerzumot, embert terveztek-teremtettek, ha már olyan ultrahiperszuper értelmesek?”
„Szóval akkor már inkább az amorális anyag, mint az immorális magasabb intelligencia! – jelentette ki határozottan. – Na persze az állítólagos magasabb intelligencia földi helytartói erre is csak fensőbbséges mosollyal válaszolnak, hogy az anyag… ugyan már, hogyan lenne képes erre a végtelen gazdagságra! Meg hogy nincs magyarázat a minőségi ugrásokra! Szerintem meg arra sincs, hogy ezeket csak valamilyen magasabb intelligencia az értelmes tervezés(?) jegyében… aki az egészet kigondolta és megvalósította. És őt vagy őket ki vagy mi teremtette? Hogy ő vagy ők örökké… mindig voltak és mindig lesznek? Miért? És a nagyokosok honnan tudják?”
„Láttuk az Apocalypto című filmben is, hogy mire képes az értelmes tervezettség. A pap is a vallásuk szerinti értelmes tervezőhöz fordul az emberáldozat előtt… Egy másik ember vérével, szívével próbálja az értelmes tervezőt megnyerni, hogy módosítson egy kicsit a terven: legyen egy kis eső, termés, hogy élni tudjanak! Magyarul: hogy ne ölje meg őket az értelmes tervező, akiben hisznek! – Elgondolkodott pár másodpercre, majd nekem szegezte a kérdést. – De miért tartják ilyen gonosznak az értelmes tervezőjüket?”
„Tudod – folytatta –, olyan érdekes volt. Egy idő után már nem is figyeltem a nagyokosok magasabb intelligenciáról tanúskodó érveire, egyre inkább egybemosódott, valamiféle hangmasszává alakult az egész. Előbb csak csendesen morajlott, majd egyre hangosabban zúgott, végül szinte őrjöngéssé erősödött, ami egyre jobban körülvett, mind jobban szorított, miközben sodort valami ismeretlen végzet felé. Furcsa ábrákat láttam vér piszkította falakon… a halálfélelem hideg verítéke kék bőrömre fagyott. Láttam, ahogy a véres oltárkőre szorítottak, és már akkor éreztem a szívemet kitépő fájdalmat, amikor még fel sem emelték a tőrt… Néztem az ismerős arcokat, azokét, akik az imént még szavakkal akartak meggyőzni, most meg leszorítanak… Aztán elnevették magukat: »Te tényleg reménytelen eset vagy! Ha nem érted, hát nem… De tévedsz, az értelmes tervezés nem az ölésre épül, lásd, mi sem bántunk!«”
„De ők tévedtek – mondta –, mert meg tudtam volna ölni őket! Bár lehet, hogy nem az értelmes tervezés magasabb intelligenciájának, hanem az anyag, energia, evolúciónak programja szorította ökölbe a kezem. – Pár pillanatig maga elé meredt, majd rám nézett. – Szerinted érdekes ez az egész? Nem csak valamilyen manipulációra alkalmat adó okoskodás mindez, hogy aztán ennek vagy annak a nevében befolyásunk alá vonjunk embereket?”
Hát nem tudom…
Mindenesetre figyelem a falakat…
Neked is ezt ajánlom!
* * *
Utóirat helyett:
