Mindig lesznek olyanok, akik csalódva a megfoghatóban és a felfoghatóban, a megfoghatatlanba és a felfoghatatlanba menekülnek. Minél hihetetlenebb, annál könnyebben hisznek benne, minél érthetetlenebb, annál jobban „értik”. Felfedezik „különleges képességeiket”, „küldetésüket”… rádöbbennek, hogy „kiválasztottak”, „beavatottak”!

1., Minél inkább kellette magát, annál kevésbé kellett.

2., Mindig is több lábon akart állni, de csak kettő volt neki.

3., Van, aki munkát halmoz; van, aki állást; van, aki fizetést.

Hát nem látod? Hát nem hallod… nem érzed? Hát nem érted…? Hogy minden csak azért van, hogy ne lásd, ne halld, ne érezd… hogy ne értsd! … Mivel vakítottak meg? Mivel süketítettek meg? … Mivel blokkolták értelmedet?

Nem számíthatsz rám, ha a rútra azt mondod, hogy gyönyörű; ha a butaságot/hülyeséget zsenialitásnak hívod; főleg ha a rosszat/gonoszt is valami másnak hazudod, mint ami! Persze tudom, nem is számítasz rám… hiszen neked csúf vagyok, ostoba és gonosz… Illetve nem, hiszen te nem mondasz ilyet… ki… nyíltan… csak burkoltan, hogy azért én is… helyesebben, hogy én sem… hogy mégsem vagyok olyan rút, ostoba és gonosz… Csak még nem értem fel arra a szintre… Ahová nem is akarok!

1., Mindent megbánt… amit nem mert elkövetni.

2., Önmagával szemben a fegyverei sem védték meg.

3., Olyan emberek miatt viselt fegyvert, mint saját maga.

Kiemelkedő tudósok, művészek, sportolók, üzletemberek… életútját vizsgálták tudományos kutatók, akik a rendkívüli teljesítmény titkát kutatták. Aztán közölték, hogy: „Tízezer óra!” Tízezer óra kemény tanulás, edzés, munka, gyakorlás… Tízezer óra és leborul előtted a világ: felállhatsz az olimpiai dobogó tetejére… vagy átveheted az Oscar-, a Grammy- esetleg a Nobel-díjat.