1., Büntetésből lepergett előtte élete filmje.

2., Hamiskártyás lett… csak hogy bevegyék a partiba.

3., Sikerült megvalósítania önmagát… ez lett a veszte.

Nemrég olvastam, hogy Finnországban politikai és egyéb nagyokosokban felmerült a gondolat, hogy ma már teljesen felesleges a kisiskolásokat kézírásra (betűvetésre) tanítással fárasztani. Az ő dolguk. Bennem viszont – nyilván mint őskövületben, aki inkompatibilis az ilyen „haladással”– előjöttek a szebbnél szebb emlékek, amelyek az írástanuláshoz kapcsolódnak (gyönyörűen formáztam a betűket, és élvezettel – aztán következett a külső megerősítés mint sikerélmény, a dicséret, és hogy példaként mutogatták…).

Azt hiszem, mindenki szeretné tudni, hogy hol lakik a boldogság. Nos, van, aki házszámra pontosan megmondja – csupán hinned kell benne, meg a „tudományában”! Illetve abban, amit ő, a hozzá hasonló „tudósok” és hívőik tudománynak tartanak. Az említett „tudós” „egzakt algoritmussal” dolgozik, „színtiszta matematika”… A jelszó: „A számok nem hazudnak!”

1., A legjobb festékkel is rossz képeket festett.

2., A legszebb képeket mindig önmagáról festette.

3., Olyan rosszak voltak a képei, mint amilyen szépek.

„Rágd meg jól!” – hallottam jó párszor kiskoromban, amikor valamit csak úgy „nyeltem, mint kacsa a nokedlit”. Aztán olyan rágós lettem… átvitt értelemben is, de ez most mellékes. Szóval jól megrágom… szeretek rágni… így olyan ízeket is élvezhetek, amilyeneket nem is éreznék, ha csak úgy nyelném, „mint kacsa a nokedlit”. … Manapság is gyakran lehet találkozni a biztatással, hogy: „Rágd meg jól!”

Mindig lesznek olyanok, akik csalódva a megfoghatóban és a felfoghatóban, a megfoghatatlanba és a felfoghatatlanba menekülnek. Minél hihetetlenebb, annál könnyebben hisznek benne, minél érthetetlenebb, annál jobban „értik”. Felfedezik „különleges képességeiket”, „küldetésüket”… rádöbbennek, hogy „kiválasztottak”, „beavatottak”!