Gyilkosságok, öngyilkosságok – itt, Magyarországon is. Valami nincs rendben, nagyon nincs rendben! Mi az, ami előhívja… mi biztosítja ki a lélek gyilkos fegyverét… és mi húzza meg a ravaszt? Mi az, ami azt üzeni, hogy: Nincs más megoldás!

1., Szeme nem hitt a fülének.

2., Minden szava cáfolta a következőt.

3., Van, akivel beszélgetni jó – van, akivel hallgatni.

Aki festett már olajfestékkel, tudja, hogy mit jelent összepiszkítani egy képet… túlfesteni, hogy koszfoltokká váljanak a korábban mégoly ragyogó színek is. Ugyanígy van a gondolkodással is… a túlgondolkodással, amikor már nem tisztul, hanem koszolódik a „kép”.

Olyan könnyű azt mondani, hogy szeresd – vagy legalább fogadd el – önmagad, hogy harmóniában tudj élni önmagaddal… is… meg a világgal is. Merthogy az előbbi nélkül az utóbbi se sikerülhet.

1., Mértékletes volt… a mértéktelenségben.

2., Ha nem tudod, ki vagy, el sem tudod titkolni.

3., Vannak, akik már kihajózás előtt zátonyra futnak.

Ismerjük a történetet a tücsökről és a hangyáról, amelyet okulásunkra meséltek gyermekkorunkban. Természetesen a tücsökből nem lesz hangya, vagyis a tücsökgyereknek hiába is mesélik, hogy ne hegedüljön, mert akkor bizony szomorú sors vár rá. Kérdés persze, hogy a tücsökmama vagy -papa mit mesél a tücsökgyereknek, hiszen alig hiszem, hogy szorgos hangyát szeretnének nevelni belőle. Maximum azt szeretnék, hogy hangyaszorgalommal gyakoroljon a hegedűn.