1., Bátran elébe ment a múltjának.

2., Csodálatos élete volt… csak nem vette észre.

3., Nem félt a jövőtől… mondták, hogy neki nincs is.

„Meg tudná fojtani egy kanál vízben…” – milyen brutálisan fejezi ki a gyűlöletet ez a pár szó. Azt a gyűlöletet, amely egyre több emberben izzik fel… és perzsel belőlük kifelé. Emberek, akiknek a szabadság a gyűlölet szabadsága. Miközben fülsiketítően harsog a „tolerancia” és a „szeretet”.

Szentimentális vacak, ócska primitív szemét… – és még sorolhatnám a megbélyegző minősítéseket, amelyek nemcsak műveknek, produkcióknak, előadóknak szólnak, hanem azoknak az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak is üzennek, akiknek tetszik a szentimentális vacak, ócska primitív szemét… Sőt – már bocsánat! – akár katartikus élményt jelent nekik!

1., Kritikus létére roppant kritikátlan volt.

2., Ő volt az igazi kritikus – kritikákról írt kritikákat.

3., Rosszindulatát építő kritikaként próbálta eladni.

Már a hatalmas ház kapuján behajtva is meglepődött, amikor meglátta a csodálatos koszorút a bejárati ajtón, és azonnal beindult az agya… Most pedig, hogy barátnője kiszaladt a konyhába, és magára maradt a hipermodern nappaliban egy díszes adventi koszorú társaságában, agyának volt ideje visszajátszani a pár évvel ezelőtti emléket. Akkor a barátnője ment őhozzá, és egyszerűen nem is értette, amikor az adventi koszorúját látva megszólalt: „Na, most komolyan… mennyi ideje is várjátok… hányszor kell még hiába… hogy rájöjjetek, önbecsapás az egész!” Ő pedig valóban nem értette… meg is mondta neki, hogy sérti… meg azt is, hogy ez nem úgy működik…