Már megint! – jajdult fel, majd minden dühét beleadva, teljes erővel belevágott a tükörbe, ami „ezer” darabra törve hullott a földre. Megkönnyebbült… de aztán lepillantott… Most azonban kanyarodjunk el, térjünk rá egy alapgondolatra, amit mottónak is írhattam volna a cím alá: Nem a tükör hibája, ha…
Porladó jövő
Ha láttad, emlékszel. Mert nem lehet elfelejteni! Fellini Rómájában járunk… (Fellini’s Roma, 1972) A mester ismét a mélybe fúr… mint filmjében az alagútfúró munkások, és mint a fúrógép, amely nemcsak a földet harapja acélfogaival, hanem az időt is.
Behunyt szemek ragyogása
Befelé robbant… önmagába, hogy azonnal a világegyetembe repítse magát… lelke ősrobbanásában száguldva önnön végtelenségében… csillagpor-szélvészként söpörve végig rejtett galaxisain. Nem volt semmi, csak a minden… nem érzett semmit, csak mindent… nem értett semmit, csak mindent. A végtelenben…
Ki vagy te?
Ki vagy te? … Szüleid gyermeke? Gyermekeid anyukája/apukája? A párod párja… házastársad házastársa? … Szeretőd szeretője? (Oké, ez köztünk marad!) … Kedves szülő az iskolában? … Barátaid barátja? Ellenségeid ellensége? … A főnököd beosztottja? Beosztottaid főnöke? … Ügyfél a hivatalban? Vásárló a…