„Az első lépés a legnehezebb” – olvasom már sokadszor a közismert bölcseletbe oltott biztatást. Kétségtelen, sokaknak elkel a biztatás, hogy megmozduljanak… nekiveselkedjenek valaminek, hogy ne csak álmodozzanak az áhított cél eléréséről (esetleg izzadtra vizualizálják magukat, hogy bevonzzák… amit a „törvény” ígér). Szóval „az első lépés a legnehezebb”, miközben sokan életük végéig nyögik egy könnyen/könnyelműen vett „legnehezebb lépés” ódiumát – de ez most mellékes.

Tehát „az első lépés a legnehezebb”, vagyis akkor az, ami utána jön – ahhoz képest már –, szinte gyerekjáték, semmiség! De vajon tényleg így van-e? Biztos, hogy nem a „huszonkettedik” lépés lesz a legnehezebb, amit erőd megfeszítésével sem tudsz meglépni? Képzeld el, hogy a Mount Everestet akarod megmászni! Biztos, hogy az első lépés a legnehezebb, és nem félúton… netán a csúcs közelében?

Nagy divat a motiválás, motivációs tréningek és „guruk”, motivációs mantrák… csábító sikerígéretekkel, sikeremberek „örök igazságaival”. (A legtöbben közülük ilyen-olyan bestseller-szerzők, vagyis nem a Mount Everestet mászták meg! Még csak átvitt értelemben sem.)

De vajon motivál-e a hazugság? Nem, nem akkor, amikor még igaznak hiszed, csak mert beleszédülsz az ígéretbe, ahelyett hogy elgondolkodnál, hanem akkor, amikor szembesülsz a valósággal, hogy még csak a „huszonkettedik” lépésnél tartasz, még félúton se jársz, de már elfogyott minden erőd!

Azt mondod, hogy sorolhatnál ellenpéldákat? Egy kisgyerek első lépését? Vagy hogy a kátyúba ragadt kocsit is kimozdítani a legnehezebb… Miközben talán éppen azért ragadt a kátyúba, mert a kocsis elhitte, hogy a második lépés már semmiség, és ebbéli örömében nem figyelt az útra…

Gondolom, azt Te sem vitatod, hogy a Mount Everestet meghódítók tudják: minden lépéssel egyre nehezebb lesz. Akik nem tudják, azok meghódítani sem tudják, mert sem lélekben, sem testben, sem technikával nem készülnek fel a nehézségekre… az elfogyó levegőre…

Mondhatod persze, hogy: „Kit érdekel a Mount Everest?!” De nem is arról írtam! Miközben természetesen tisztelettel fejet hajtok a Mount Everest és a többi óriás minden élő és elhunyt hőse előtt.

Sétálj fel az ötödik emeletre – csak úgy, még azt se mondom, hogy teli cekkerekkel a kezedben, nagybevásárlás után! Vajon a második emeletnél is úgy érzed, hogy az első lépés volt a legnehezebb?

Viszont, ha nem hitegeted magad azzal, hogy „az első lépés a legnehezebb”, akkor a többit is könnyebben veszed majd, hiszen azt kapod, amire számítottál, hogy nehéz lesz, talán egyre nehezebb… lépésről lépésre…

Szerintem így az első lépést is könnyebb megtenni.