Oly sok minden értékét – sőt akár lényegét – veszítette és veszíti, hogy közhely: az általános devalválódás korát éljük. Persze nem pontos a megfogalmazás, mert nem veszítette és veszíti, hiszen nem természeti törvény vagy elemi csapások sorozata a jelenség oka, hanem az emberi visszaélés – általános értelemben véve – az értékekkel. Mert a tisztesség, a tudás, az emberség… érték. Az élet is, az áldozat is… különösen, ha valaki az életét áldozza, vállalja a mártíromságot az elveiért, másokért… De az emberi visszaélés a vértanúságot sem kíméli… az új mártírok – persze hogy álmártírok! – még ezt a szent emberi minőséget is bemocskolják.
Nézem az új mártírt, őcelebségét, a „művésznő”-t, akiről kiderült, hogy prostituált… Biztos azt űzi művészi színvonalon, de eddig nem erről volt szó, csak arról, hogy művésznő… semmi konkrét, olyan megfoghatatlan volt a művésznősége… Most meg kiderült, hogy nagyon is megfogható… ha megfizeted! Szóval nézem az új mártírt, mert azonnal telesírta a médiát a mártíromságával. Nem prosti ő, hanem mártír! Mondja magáról, és vele sírnak a „mártír”-társak és kuncsaftjaik.
Nézem az új mártírt, akinek ab ovo mártíromság az élete, ahogy küzd a szavakkal, mondatokkal, nyelvtannal… és most kikezdték a senkik, akik nem röstellték listázni a helyesírási hibáit. A lista majdnem hosszabb, mint a remekműve – pedig még azt sem mondhatjuk, hogy ízekre szedték a kritizálók. De hát mi ez, ha nem mártíromság?! Ahogy könnyes szemét az ég felé emeli… hívei is kisírt szemmel…
Nézem az új mártírt, a „megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintély”-t, akit nem átallottak „besározni”… „holmi egyetemi grémium”… Nem részletezem, mert előttem van mártír tekintete… ahogy vall a mártíromságáról… Mártíromságáról beszélnek rajongói is, miközben könnyeikkel és meghatottságukkal küszködnek.
Nézem az új mártírt, azután nyilatkozik, hogy kimondták róla… Nem, nem azt, hogy mártír… hanem hogy… és a bíró hosszan sorolta… közben törvényekre hivatkozott, paragrafusokra… Hát így megy ez! És az új mártír vall, persze hogy nem a bűnösségéről, a mártíromságáról! Ami nyilvánvaló, ha rápillantunk a körülötte állókra: fájdalom, méltatlanság… és csodálat, ami kijár a mártírnak.
Nézem az új mártírt, a volt rendőrfőtisztet… őrzött és védett, csak nem azokat, akiket kellett volna…
Nézem az új mártírt, a „szentet”, akinek túlságosan maga felé hajlott a keze…
Nézem az új mártírt, akit erőszakkal vádolnak, és még arra is képesek, hogy orvosi látleletekkel és tanúkkal…
Nézem az új mártírt, az új mártírokat… egyre többen vannak és egyre arcátlanabbak… a mártíromságukkal is!
És most mártírokat látok, igaziakat, akik életüket áldozták az elveikért…
Nagyszerű embereket látok, csodálatos nőket és férfiakat, akik most újra mártíromságot szenvednek az új mártírok miatt, és azok miatt, akik asszisztálnak az új mártíromságokhoz… Ehhez a szánalmas és lélekölő „emberi” színjátékhoz.
