Nem számíthatsz rám, ha a rútra azt mondod, hogy gyönyörű; ha a butaságot/hülyeséget zsenialitásnak hívod; főleg ha a rosszat/gonoszt is valami másnak hazudod, mint ami! Persze tudom, nem is számítasz rám… hiszen neked csúf vagyok, ostoba és gonosz… Illetve nem, hiszen te nem mondasz ilyet… ki… nyíltan… csak burkoltan, hogy azért én is… helyesebben, hogy én sem… hogy mégsem vagyok olyan rút, ostoba és gonosz… Csak még nem értem fel arra a szintre… Ahová nem is akarok!
Mert én nem kérek ebből, nem kérek belőled, engem nem tudsz megvesztegetni, sem megfélemlíteni… és persze manipulálni sem… behülyíteni sem! Nem kérek belőled, az álokoskodásodból… az álerkölcsiségedből sem, amely egyenlőségjelet tesz jó és rossz közé, azáltal, hogy tagadja lényegüket.
Nem számíthatsz rám!
Talán furcsa, hogy ki kell mondani, hiszen természetesnek gondolnánk, hogy valódi nevén nevezzük és igazi értékén kezeljük a dolgokat. Az embereket is!
Persze természetes is, még akkor is, ha vannak, akiknek ez nem elég „magasztos” és „emelkedett”.
Nem számíthatsz rám, ha agyament teóriáiddal be akarod feketíteni a fehéret… ha meg akarod erőszakolni a jót… összemosva a gonosszal! Aki/ami újra és újra eljön…
Mert tudja, hogy rád számíthat!
