Hány olyan szívet-lelket melengető sikertörténetet lehet olvasni, amely a „Légy önmagad!” jegyében született! Most felejtsük el az „akkor is önmaga valaki, ha »nem önmaga« paradoxont, fókuszáljunk az üzenetre, hogy hozzuk ki magunkból a legtöbbet! És nyilvánvaló, hogy csupa-csupa nagyszerű dolog jut eszünkbe, az emberi szellem megvalósult csodái anyagi formát öltve, nemesebbnél nemesebb cselekedetekben megjelenve… Mert hiszen sok van mi csodálatos, de ugyebár az embernél nincs csodálatosabb! Tanultuk az iskolában…

De már maga Szophoklész is az Antigonéban…! Meg aztán történelmet is tanultunk, és ott sem csak olyan emberekkel találkoztunk, akiknél nincs csodálatosabb! Vagy pillants csak a híradásokba: emberek, akik önmagukat adva követtek el rettenetes dolgokat! Mennyivel jobb lett volna, ha esetükben nem teljesül be, hogy: „Légy önmagad!”

Légy önmagad! Mondanád egy „reinkarnálódó” Nérónak vagy Hitlernek? Persze hogy nem! Közben megsimogatod a buksiját… Igen, mert honnan is tudhatnád, hogy nem egy született pszichopata bújik-e meg a cuki kisgyerek kedvesen mosolygó (ál)arca(!) mögött!

Nyugodtan mondhatod, hogy hagyjam ezeket a végletes-végzetes példákat.

Rendben, hagyom!

Nézz csak körül a szelíd hétköznapokban, hányan vannak, akik komoly szocializációs, lényegében érzelmi intelligencia-deficittel keserítik meg szűkebb-tágabb környezetük életét. A cinikusabbja az arcodba nevetne, hogy ő csupán megfogadta a „Légy önmagad!” tanácsot. És ne csak a háromelemisekre gondolj, jócskán találsz ilyeneket a háromdiplomások között is!

Jól gondold hát meg, hogy kinek is mondod!

És igen, érdemes önvizsgálattal kezdeni… mert talán mégsem szerencsés, ha…

Különben akár életfogytiglan(!) is elgondolkodhatsz rajta, megérte-e megfogadnod, hogy: „Légy önmagad!”