Mottónak azt írnám, hogy a szörnyeteg nem ismer kegyelmet – önmagát is felfalja… De sajnos, nem azzal kezdi. Térjünk a lényegre! Mi jut eszedbe a következő hírről? „Öten erőszakolták meg a 14 éves lányt.” Mit érzel, és közben milyen arcok jelennek meg lelki szemeid előtt? Biztos vagyok benne, hogy durva vonású, primitív emberek benyomását keltő felajzott férfiarcokat látsz. Ugye? Mert „ilyenek” a begerjedt gonoszok, ahogy az ördög is visszataszító, szőrős fenevad, szarvakkal a homlokán.

Bár így lenne, mert akkor már messziről látnánk, ki a gonosz, és több esélye lenne az áldozatnak kiszemelt nőknek, kislányoknak, kisfiúknak, hogy ne sétáljanak gyanútlanul a csapdájába! Csakhogy nem így van, nézd csak meg a következő – például pár évvel korábbi – híreket: „Nőket erőszakolt a szexuális zaklatás ellen fellépő svéd főrendőr.”, „Pedofíliával vádolják a híres zongoraművészt.”, „Belga pedofil pap.”, „Gyermekpornó-botrány a Pentagonban.” Nos, melyikükről gondolod, hogy visszataszító, szőrös fenevad, szarvakkal a homlokán?

Nem láttam egyikük fotóját sem (érthetően nem vagyok rájuk kíváncsi), de valószínűleg megnyerő külsejű és modorú férfiak, iskolázottak, műveltek. És feltehetően bizalomkeltőek, hiszen milyen is lenne egy küldetéses főrendőr, pláne egy pap! Alig van esély ellenük, mire eszmél a kiszemelt áldozat, már késő!

Elvonatkoztatva a biblikus felhangoktól: a sátán sosem a maga „szépségével” ejti rabul áldozatait, sokkal inkább angyalálarc mögé bújva csábít, cserkészi be őket. Nem akarom megismételni mindazt, amit „Az emberbe írt szörnyeteg”-ben leírtam (lásd itt) – bár az élet se ismételné a tragédiáit.

Sajnos a szörnyetegek valamilyen horrorisztikus reinkarnáció miatt minduntalan visszatérnek, mióta az ember létezik (mert azóta a gonosz is létezik).

Visszatérve a bevezetőben leírtakra, tehát nemcsak az öntudatlan állat-ember ösztönlényekből tör ki a szörnyeteg, hanem a komoly intellektussal bírókból is. Olyanokból is, akik nem mentegethetik magukat azzal, hogy nem voltak tisztában tettük súlyával. Nem, mert a szószékről prédikálnak a bűnről és a jóságról, vagy hivatalból üldözik a bűnt, és kellően felkészültek. De ez a felkészültségük és tudásuk nem volt elegendő, hogy megfékezze a bennük élő szörnyeteget. Sőt, a szörnyeteg használta az említett felkészültséget és tudást alantas vágyai kielégítésének és mocskos bűnei eltitkolásának szolgálatába állítva azokat. Visszaélve a hivatásuk iránti (köz)bizalommal is.

Sosem tudhatod, hogy a gyóntató pap bácsi miért olyan kíváncsi a legapróbb bűneidre is – talán, hogy éppen azokkal zsarolhasson meg… Sosem tudhatod, hogy a rendőrnyomozó miért olyan kíváncsi az ellened elkövetett erőszak legapróbb részleteire is… és hogy közben mi az a különös fény a szemében. Minden egyes általuk elkövetett szörnyűséggel tovább csökken az amúgy is jócskán megingott (köz)bizalom, egyre több okunk van és lesz félteni gyermekeinket és önmagunkat „oltalmazóinktól”.

Vajon milyen érzés lehet felismerni az önmagukban rejlő gonoszt, amely ellen küzdeniük kellene?

Elvárható, hogy a gonosz önmagát űzze ki, vagy verje bilincsbe? Hiszen erről lenne szó: a szörnyeteg lakta pap és rendőr már nem hivatása és az emberek szolgája, hanem az őt uraló gonosz érzelmeké. Vagy te hallottál már olyanról, hogy egy rendőr jelentkezett volna azzal, hogy közveszélyes? Lehet-e olyan tiszta pillanata, amikor szörnyetege ellen fordul és ketrecbe zárja azt? Vagy elégedetten mosolyog a tükörben látható sátáni képére? Netán gyönyörködik önnön ördögi szépségében?

Biztos vagyok benne, hogy vannak közöttük olyanok is, akik kínlódva őrlődnek tiszta pillanataikban, de azonnal alulmaradnak, ahogy erősödik a pokoli örömökkel kecsegtető vágy…

És természetesen vannak a pszicho- és szociopaták, akiknek csak külső, testi burkuk emberi.

Mi teremti ezeket a torzszülötteket? Az evolúció termékei ők? Végül is a természetes kiválasztódást nem erkölcsi elvek vezérlik, az erősebb, az életképesebb él tovább. Az embernél az erőt és életképességet sokszor éppen az jelenti, ami a legkevésbé sem emberi.

Tudjuk, hogy milyen kevés kell… elég, ha „megpattan” valami az agyban, és vége az embernek, marad valami zombi. Vagy eleve annak születik, mert valahol valami az agyban, egy csak mikroszkóppal látható semmiség… Vajon lesz-e valaha olyan magzati „ultrahang”, amelyik kimutatja majd, hogy a boldog kismama méhében a sátán fogant meg, és várja, hogy világra jöhessen? A jelenlegi ultrahang képeken nem látszanak az aprócska „szarvak”.

Térjünk vissza a kínlódva őrlődőkre, akik a bennük élő, felismert gonosszal vívják újabb és újabb vereséggel járó harcukat! Egyedül, miközben a gonosz újabb és újabb munícióhoz jut, mert folyamatosan táplálják alantas vágyait. Olyan külső impulzusokról van szó, amelyek a normális emberekre veszélytelenek. Ők legfeljebb megkérdezik, hogy mi szükség van ezekre a provokációkra, amelyek olykor talán a végső lökést adják, amelyek hatására felhorkan a fenevad…

Hol van a határ, amit nem lenne szabad átlépni a médiában, a művészetben…? És miért tolják egyre kijjebb? Senki nem hiheti el, hogy nem tudják, milyen veszélyes játékot űznek az ösztön-alvilággal operálók. Miért használnak például (szinte) gyermekeket szexuális sugalmazásokra az ilyen-olyan „művészi önkifejezés” jegyében? Ugyanez a kérdés vonatkozik az erőszakra és az erőszakos szexjelenetekre. Mi szükség van a mind extrémebb megnyilvánulásokra?

Megint ugorjunk vissza az elejére, a felajzott férfiarcokra! És most nézd meg ezeket a – szintén pár évvel korábbi – cikkcímeket: „Seprűnyéllel erőszakolták meg társaik a 13 éves fiúkat” – lényegében gyerekek a gyerekeket. Hogy semmi újdonság, ilyenekkel is találkoztál már? Annál szomorúbb! Akkor jöjjön egy másik: „Porszívóval erőszakolták meg a fiatal férfit” (17 és 16 éves lányokról van szó – éljen az „emancipáció”!) Az ő arcukat sem láttam, rájuk sem vagyok kíváncsi. Különben is: lehet, hogy „ártatlan arcok” mosolyognának rám a fotóról, lányok, akiket félteni kellene a rájuk leselkedő szörnyetegektől. Olyanoktól, amilyenek már beléjük költöztek – és belülről követtek el erőszakot rajtuk, hogy rajtuk keresztül erőszakoljanak tovább!

Mert a gonosz él, és élni akar!

De miért hagyjuk?