„Neked van valakid… ne is tagadd!” – támadt az asszony a férjére azonnal, ahogy az belépett az ajtón. „Szervusz, drágám!” – köszönt neki a férfi, és meg akarta csókolni, de a felesége dühtől szikrázó szemei megbénították. „Te megőrültél?” – kérdezte döbbenten az asszony. Aztán újult erővel folytatta: „Mégis mit képzelsz? … »Szervusz, drágám!« ... Ó, majd mindjárt a karjaidba omlok! … Jössz a mit tudom én kidtől… azt hiszed, megengedem, hogy megcsókolj?!”
Nézem az újabb csodálatos gyógyulásról szóló filmet egy tévéműsorban: egymásba kapaszkodó kezek, hitbe kapaszkodó imák… Majd a győzelem: boldogan nyilatkoznak a hozzátartozók és az odaátról visszatért szerencsés gyógyult. Ki az, akinek nem tölti el örömmel a szívét a film, ki az, akinek nem erősíti meg a hitét? Sajnos, tudnék ilyen embereket mondani.
1., Mások leminősítésével akarta felminősíteni magát.
2., Mindenkihez volt egy kedves szava… de már nincs.
3., Mindent szeretett volna… amihez nem volt bátorsága.
1., Minél többet várt magától, annál többet csalódott.
2., Sokkal jobbat érdemelnél nálam – vallotta be magának.
3., Tudott veszíteni… volt rá módja bőven, hogy megtanulja.
